Csütörtökön startol a Zsolnay Fényfesztivál

Az ország első, és egyetlen fényfesztiválja egy év kényszerű kihagyás után jelentkezik újra, csodálatos látványt kínálva a pécsieknek, és mindazoknak, akik a városba látogatnak szeptember 30. és október 3. között.

A Széchenyi téren már felkészültek a szervezők a Zsolnay Fényfesztivál startjára, legalábbis erről árulkodnak a már kihelyezett projektorok, lézerek és robotlámpák is. Nem véletlen ez, hiszen az idei esemény egyik legfontosabb helyszíne lesz a Pécs főtere. A Dzsámi 360 fokos vetítése mellett ugyanis a tér valamennyi épületének homlokzata fényárban úszik majd a fesztivál ideje alatt.

Azonban nem csak a Széchenyi téren találkozhatunk majd csodás látvánnyal, hanem gyakorlatilag az egész városban. A fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kifejezett célja volt ugyanis idén, hogy kilépjenek a belvárosból. Ennek ékes példája lesz az PTE Orvostudományi Karának új elméleti tömbjén megjelenő, 5-6 méteres idegpályát ábrázoló installáció is.

A fényfesztivál részletes programjáról itt írtunk korábban

Újdonságként mehetünk majd végig a Fény Útján is, amely a Pécs belvárosát szeli keresztül, és 23 különböző helyszínt érintve mutat be látványos, térspecifikus ábrázolásokat.

A legjobban várt programpont persze idén is a Zsolnay Light Art fényfestőverseny lesz. A döntőbe jutott 10 pályaművet a fesztivál ideje alatt minden este, a szokásoknak megfelelően a székesegyház homlokzatára vetítik ki. Vasárnap este 8-kor lesz verseny eredményhirdetése. A finalisták között japán, francia, ecuadori és persze magyar munkákat is megcsodálhatunk.

– A Zsolnay Fényfesztivál Pécs egyik legnagyobb, legjelentősebb fesztiváljává vált az elmúlt években – mondta el lapunknak Zag Gábor, Pécs kultúráért felelős alpolgármestere. – Nagyon sokan érkeznek Pécsre kifejezetten a fényfesztivál miatt, idén is nagy érdeklődésre számítunk. És azt gondolom, hogy senki sem fog csalódni, ugyanis hatalmas attrakciókkal készülnek a szervezők.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés