Hirdetés

Biotechnológiai világcég fejleszt Pécsett, egy kétezer négyzetméteres centrumban kutatási központot hoz létre, csaknem száz munkahelyet teremtve.

– Kétmilliárd forintos beruházással kutatási és fejlesztési központot hoz létre a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat Pécsett, ahol egy kétezer négyzetméteres épületben 88 magasan kvalifikált munkavállaló foglalkoztatását tervezik – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten hétfőn.

A kormány a beruházáshoz 772,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. A gyártási kapacitások fejlesztésével szemben mára már az innováció jelenti a versenyképességet – mutatott rá Szijjártó Péter utalva arra, hogy ezért is támogatja a kormány az élelmiszerbiztonság fejlesztésében élen járó vállalatot.

Szijjártó Péter kifejtette: miután a munkanélküliség 3,7-3,8 százalékra csökkent, ami megfelel a teljes foglalkoztatásnak, a kabinet a munkahelyek hozzáadott értékére és színvonalára koncentrál.

– A dán cég beruházása kiválóan illeszkedik az új magyar gazdasági irányvonalhoz – mutatott rá a tárcavezető.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Niels Degn, a Foss kutatási és fejlesztési alelnöke

Csizi Péter, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a XXI. században a kitörést a technológia és a fejlesztés biztosítja. A politikus tájékoztatott, hogy a dán vállalat a Pécsi Tudományegyetemmel szorosan együtt kíván működni, munkalehetőséget biztosítana az ott végzett fiatalok számára.

Niels Degn, a Foss kutatási és fejlesztési alelnöke elmondta, hogy a vállalat a megfelelő szakmai kompetenciák megléte mellett a kormány és a pécsi egyetem pozitív hozzáállása miatt választotta Magyarországot. A vállalat családi tulajdonban van, hosszú távra terveznek – fűzte hozzá.

[su_box title=”Nagy szereplői a világpiacnak” style=”soft” box_color=”#08c729″]A Foss 1956-ban alakult Dániában; a vállalat a fejlesztési és gyártási tevékenységét a skandináv ország mellett Kínában és Magyarországon végzi. A világkereskedelemben forgalmazott gabona 80 százalékát, az összes tej 85 százalékát a cég által kidolgozott módszerrel tesztelik. A cég két évvel ezelőtt felvásárolta a Soft Flow nevű Pécsen működő biotechnológiai társaságot, a hétfőn bejelentett befektetést ezen keresztül hajtja végre.[/su_box]

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét