5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsDél-baranyai építőipari kistigris szállt be szponzorként a PMFC-be

Dél-baranyai építőipari kistigris szállt be szponzorként a PMFC-be

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a PMFC és a VivaPalazzo Zrt – adta hírül a klub honlapja. Nem tulajdonosi szerepről, hanem szponzorációról van szó.

Máté János, a PMFC-t is működtető PSN Zrt. vezérigazgatója lapunknak adott interjújában beszélt róla, hogy mivel a harmadosztályú labdarúgó csapatnak komoly esélye van feljutni a már profi második ligába, új alapokra kell helyezni a finanszírozást. Azt mondta, az MLSZ-től különböző jogcímen befolyó támogatásokból a költségvetés 40 százaléka meglehet, a 60 százalékot szponzorok segítségével teremtenék elő.

„Klubunk 2015-ös visszasorolása óta folyamatosan azon dolgozik, hogy visszanyerje meghatározó szerepét a régió és az ország futballéletében egyaránt. A lassan öt éve zajló kitartó munkának és építkezésnek köszönhetően a PMFC mára ismét jó úton jár céljai elérése felé. Egyesületünk e tekintetben újabb mérföldkőhöz ért, ugyanis a közelmúltban stratégiai együttműködési megállapodást kötött a VivaPalazzo Zrt-vel” – áll a közleményben.

A VivaPalazzo Zrt. a nyilvános cégadatok szerint siklósi székhelyű cég, tulajdonosa és ügyvezetője Kapitány Zoltán. A zrt. 2016 óta létezik, de megegyező nevű jogelődjét, egy kft-t 1993-ban jegyezték be a cégnyilvántartásba. A közbeszerzési értesítő szerint az építőiparban tevékenykedő vállalkozás első közpénzes megbízásai kisebb építőipari munkák voltak Baranyában, aztán jellemzően a megyehatáron túl, szerte az országban nyert el elsősorban épületenergetikai fejlesztésekre kiírt pályázatokat. Az elmúlt év különösen jól sikerült a cégnek. „Visszatértek” Baranyába, három harkányi, közpénzből megvalósuló beruházást is megcsípve. Ők a kivitelezői a 232 milliós piacfejlesztésnek, és az egy éven belül 751 milliósra hízott „Zöld belváros” projektnek is, de a legnagyobb falat a fürdőfejlesztés, amelyben egy 1,7 milliárdos munkát kaptak meg a fideszes vezetésű kisvárosban.

Kapitány Zoltán, a VivaPalazzo Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója a PMFC honlapjának elmondta, a „PMFC-nél zajló színvonalas utánpótlásképzés mellett a felnőtt labdarúgócsapat szereplése is szimpatikussá vált számára, így a közelmúltban arra az elhatározásra jutott, hogy újonnan csatlakozó stratégiai partnerként anyagilag is támogassa a piros-feketéket”.

A klub honlapja szerint Győri János, a PMFC operatív igazgatója azt mondta: a VivaPalazzo Zrt. szerepvállalása is azt bizonyítja, hogy a pécsi labdarúgás és ezen belül is a PMFC mára ismét vonzóvá vált a régióban jelenlévő meghatározó hazai cégek számára. Reményei szerint ez a támogatói bázis tovább bővül a jövőben.

Információink szerint továbbra is napirenden van, hogy a felnőtt csapat hosszú távú finanszírozását új tulajdonossal oldják meg. Ezzel kapcsolatban a klub környékén az eddigi mezszponzor Hungast-tulajdonos György Tamást emlegetik a leggyakrabban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő