13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálGazdaságDénesi Ödön Program: újra lehet majd olcsó pécsi telkekre pályázni

Dénesi Ödön Program: újra lehet majd olcsó pécsi telkekre pályázni

Lezárja, de a tapasztalatok felhasználásával, módosítások után folytatja a Dénesi Ödön Programot a pécsi önkormányzat. Utóbbi célja, hogy olcsón juthassanak telekhez Pécsett maradó vagy ide költöző, első otthonukat építő családok.

Ruzsa Csaba alpolgármester a PécsMa.hu-nak elmondta, a program első köre lezárult, ennek nyomán négy pályázó jut olcsó telekhez, a jelentkezők közül ők azok, akik minden feltételnek megfeleltek. 

Fél áron kínál telkeket az első otthonukat építőknek a pécsi önkormányzat

Az alpolgármester beszélt arról is, hogy a folyamat során kiderült: a pályázati feltételek egy része értelmezésre szorul. Példaként említette, hogy a külföldről, mondjuk Németországból hazatelepülő családok esetében a társadalombiztosítási jogviszony igazolása problémás. Ez egyébként a megkérdezett bankok szerint a csoknál is okoz gondot az igénylőknek. A második körben ezért módosítják a feltételrendszert és újra kiírják a pályázatot, amiről a pécsi közgyűlés kedden dönthet. Több feltétel esetében javaslatokat kértek az egyetemi és szakképzési centrum bírálatban részt vevő munkatársaitól is, ezek beépítése is megtörtént. 

Ruzsa Csaba szerint a tizenöt telek több mint fele elment volna már első körben, ha a feltételek megvannak, de tavasszal reményeik szerint sikerül a maradék 11 telekre is vásárlót találni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő