Dübörögve startolt el az év leglátványosabb fesztiválja

Hirdetés

A katalán Sound de Secá dübörgő dobkoncertjével indult a 3. Zsolnay Fényfesztivál Pécs szívében június 28-án, csütörtökön. A város főtere lüktetett a rengeteg nézőtől, dobszólótól és az épületekre kivetített fényjátéktól. A pécsi közönség még négy napig élvezheti az év leglátványosabb fesztiválját. 

A 3. Zsolnay Fényfesztivál négy napon át, 30 helyszínen közel 100 programmal, világszínvonalú háromdimenziós fényfestéssel, újcirkuszi és utcaművészeti kavalkáddal várja a látogatókat.

Őri László, Pécs alpolgármestere és Vincze Balázs, a ZsÖK Nkft. ügyvezetője a 14 tagú katalán dobos együttes, a Sound de Secá koncertje után köszöntötte az egybegyűlt tömeget a Széchenyi téren. A megnyitó után hihetetlen látvánnyal indult el a négynapos kavalkád.

A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. nem csak a kedvelt pécsi épületeket „festi meg”, a belváros ismert terei és rejtett zugai is fényinstallációkat kapnak. A vetítések és fényszobrok az eddigieknél is nagyobb területet ölelnek majd fel, a teljes belvárost behálózó Fény útja összesen 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet kelt életre.


A fesztivál központi attrakcióját jelentő nemzetközi versenyen a pécsi székesegyház monumentális homlokzata elevenedik meg a háromdimenziós, mozgó fényalkotások által. A műsorban Costa Rica-i tűzzsonglőrök és spanyol utcaművészek szerepelnek, a Sienta La Cabeza nevű katalán hajszobrász-csapat ismét több napon át készít világító hajkölteményeket a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára.

A rendezvény nappali programokat is kínál: a tavaly debütált úgynevezett Fénybütyköldében a látogatók maguk készíthetnek világító ékszereket és emléktárgyakat, de játszóházakat és látványos fizikai kísérleteket is tartanak. A közönség zenei szórakoztatásáról mások mellett a japán Yuki Koshimoto és az ambient művész Maoom közös fellépése, az indiai Thaalavattam ütőhangszeres projekt, valamint a 14 tagú katalán dobos együttes, a Sound de Secá koncertje gondoskodik. A 30Y frontembere, Beck Zoltán Gyermeknek bátor címmel tart szerzői estet.

Az éjszakát pedig egy hét méter átmérőjű Hold-installáció fénye ragyogja majd be. A Hold múzeuma című alkotás az Angliában élő Luke Jerram műve, a világító művészeti installációhoz a NASA különlegesen részletes égitestfotóit vették alapul, a belülről megvilágított gömb formájú szobor minden centimétere öt kilométernek felel meg a Hold tényleges felszínéből.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét