A Polgármesteri Hivatal közleménye. 

„A Magyar Közút NZrt. április óta dolgozik az Árpád hídon, július óta pedig az Árpád híd és a Lomb utca közötti szakaszon.

A hét elején az iskolakezdéssel kapcsolatos forgalomnövekedés a munkálatok miatt ritkán
tapasztalható, komoly dugókat okozott Pécsett.

A városvezetés ezért határozottan felszólítja a feladatot végző vállalatot: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy mielőbb befejeződjenek a felújítások, gyorsítsák fel a munkálatokat, s az eddigieknél hatékonyabb forgalomszervezéssel segítsék a közlekedőket.

A legfrissebb információk szerint a torlódásokat csökkenteni fogja, hogy ez utóbbi egy kilométeres szakaszt hamarosan teljes egészében használhatják a közlekedők, ugyanis a Magyar Közút ígérete szerint szerdán, csütörtökön és pénteken már éjjel – este 20 és reggel 6 óra között – is aszfaltozási munkálatokat végez.

A közútkezelőket arra szólította fel a városvezetés emellett, hogy a következő időszakban kísérjék még nagyobb figyelemmel, s ellenőrizzék a város forgalmi helyzetét, annak alakulását és indokolt esetben további intézkedéseket, beavatkozásokat kezdeményezzenek, szükség esetén kérjék rendőri forgalomirányítók segítségét.

Mindezekkel együtt továbbra is nagy szükség lesz a pécsiek türelmére az előttünk álló hetekben, ugyanakkor a forgalomszervezés és a felújítások hatékonyabbá tételével csökkenthetők is lesznek a közlekedési nehézségek.”

Hirdetés