Hirdetés

Nemrég megírtuk, hogy sosem látott mértékű beruházás jön Pécsen, aminek keretében a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály is új épületbe költözhet. Már nagyon ideje volt annak, hogy bővülhessen az osztály, hiszen egyre több a kis beteg, a súlyos evészavarral és depresszióval küszködő középiskolás, de sok az akut ellátásra szoruló, drogokat használó, pszichotikus állapotú fiatal is, akiket az eddigieknél hatékonyabban tudnak majd ellátni.

Pécsen a rendszerváltás óta nem került sor olyan mértékű, a pécsi gyermekklinikai ellátás fejlesztését célzó beruházásokra, amelyeket jövőre indíthatnak el a belvárosi épületegyüttesnél.

A József Attila úton található gyermekklinika területén épül a projekt keretében egy háromszintes épület is, ahova a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály bútorozik majd be. Időszerű volt a bővülés nagyon, hiszen Pécsett, a mindössze 15 ágyas osztályon kezelték három megye: Baranya, Somogy és Tolna pszichés problémákkal küzdő kisgyermekeit és fiataljait.

Pécsett, a Gyermekgyógyászati Klinikán 1967 óta működött neurológiai és pszichiátriai betegeket egyaránt ellátó osztály. Itt kezelték az egész Dél-Dunántúlról érkező betegeket születésüktől tizennyolc éves korig, és ugyanitt látták el az ambuláns betegeket is. Szakemberhiány miatt 2012 és 2014 között szünetelt a gyermekpszichiátriai ellátás, átmenetileg Szegeden fogadták a kis betegeket. 2015 novemberében megnyílt a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján a Dél-Dunántúl első gyermekpszichiátriai osztálya, elkülönülve a neurológiai betegeket ellátó osztálytól.

A klinika így a 15 ágyas önálló osztályán látja el jelenleg Baranya, Somogy és Tolna megye betegeit.

– Ez az osztály azonban kevésnek bizonyult az évek során, hiszen akut betegellátás, valamint kivizsgálás is folyik itt. Ez azt jelenti, hogy sürgős esetekkel is foglalkoznunk kell, mint például egy öngyilkossági krízisben lévő fiatallal, de ugyanúgy végzünk előjegyzés alapján kivizsgálást autizmusgyanúval, magatartásproblémákkal vagy éppen evészavarokkal érkező fiatalok kapcsán is – mondta el dr. Tényiné dr. Csábi Györgyi a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóhelyettese.

Hozzáteszi, hogy a mintegy 866 millióból megvalósuló, háromemeletes komplexum sok problémára fog megoldást nyújtani. Az új épületnek köszönhetően például el tudják majd helyezni baba-mama szobában azokat a kicsi gyerekeket, akiket autizmus gyanújával vizsgálnak ki az osztályon.

El tudják különíteni a nyugtalan betegeket is, hiszen őket nem lehet egy szobában kezelni a többi beteggel, az izolációra jelenleg nincs lehetősége az osztálynak. Mindemellett több terápiás szoba lesz az új épületben, és kialakítanak egy csoportszobát is, ahol a tervek szerint zeneterápiás, mozgásterápiás és művészetterápiás foglalkozásokat is tartanak majd.

Magyarországon minden ötödik gyermek valamilyen pszichés zavarral küszködik.

Nem meglepő, hogy az elmúlt években jelentős változásokat tapasztalni a gyermek-, és serdülőkori pszichiátriai esetek tekintetében, amivel muszáj lépést tartania az infrastruktúrának.

Dr. Csábi Györgyi elmondja, hogy egyrészt folyamatosan növekszik az evészavaros fiatalok száma, másrészt egyre nagyobb problémát okoz a dizájnerdrogok terjedése, és a drogfogyasztás kapcsán kialakuló, másodlagos kórképek is. A droghasználat szövődménye lehet pszichotikus állapot kialakulása, de a megvonás kapcsán különböző testi tünetek is jelentkezhetnek. Harmadrészt egyre több a depressziós panaszokkal és szándékos önsértéssel érkező – leginkább kamasz – gyerek.

– Az esetek többségében kell egyfajta hajlam ezekre a betegségekre, de mindenképpen összefüggést mutatnak a betegségek a környezeti ártalmakkal is. Ez azt jelenti, hogy a széthulló családoknak, az egyre növekvő válásoknak, a családon belüli erőszaknak és a médiának is nagy szerepe van abban, hogy az elmúlt években több ilyen beteg érkezik hozzánk – mondja a szakember.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét