Eddig csak „tájékozódó beszélgetések” folytak a PTE alapítványi kiszervezéséről

Számos részlet vár még tisztázásra az egyetem alapítványi működtetését illetően – mondta lapunknak egy pécsi egyetemi forrás. FRISSÍTÉS: az egyetem vezetése belső hírlevelet küldött polgárainak a témában péntek este.

A Magyar Narancsra hivatkozva írtuk meg korábban, hogy alapítványi fenntartásba kerülhet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem augusztus 1-től. A lap szerint nem kizárt, hogy egy országos orvostudományi „csúcsegyetem” létrehozása állhat a két orvostudományi karral is rendelkező egyetem alapítványi fenntartásúvá alakításának hátterében. Ez a pécsi egyetemet, annak orvosi karát is érintené: a szegedi, debreceni és az orvosi képzést szintén folytató pécsi intézmény egyfajta „vidéki kihelyezett telephelyként” működne tovább, amit a fővárosból irányítanának – írták. Erről és a pécsi egyetem esetleges alapítványi működtetéséről is megpróbáltunk hiteles információkhoz jutni a pénteken.

Egy az egyetem és a minisztérium közti egyeztetésekre rálátó forrásunk szerint mindössze „tájékozódó beszélgetések folytak” a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a pécsi egyetem között az alapítványi működtetés lehetőségéről az elmúlt napokban. Számos részlet vár még tisztázásra – mondta. Hozzátette: a pécsi orvosi kar elcsatolásával kapcsolatban egyelőre nincs „komoly szándék”.

FRISSÍTÉS: A PTE két vezetője, Miseta Attila rektor, és Decsi István kancellár belső hírlevelet küldött az egyetem polgárainak a témában péntek este, amiben ez áll:

„Tisztelt Egyetemi Polgár!

Amint az a sajtóból ismert, több magyarországi felsőoktatási intézmény (Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem) is kifejezte azon szándékát, hogy csatlakozni kíván az úgynevezett „modellváltó intézményekhez”, vagyis nyitott az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményi modell kialakítására.

A mai napon a Pécsi Tudományegyetem vezetése és a dékáni kar tájékozódó megbeszélést folytatott dr. Bódis József államtitkár úrral, a Pécsi Tudományegyetem a modellváltási folyamatba történő esetleges bekapcsolódásáról.

Az egyetem vezetése, valamint a dékáni kar közösen fognak döntést hozni a tárgyalási folyamat megkezdéséről és annak módjáról. Erről tájékoztatni fogják a fenntartói jogokat gyakorló Innovációs és Technológiai Minisztériumot, valamint a Pécsi Tudományegyetem polgárait is.

A döntés megszületéséig további nyilatkozatot a Pécsi Tudományegyetem nem kíván tenni.”

 

Hirdetés