Már csak pár napig töprenghetnek a végzős középiskolások, merre induljanak: a felsőoktatási jelentkezés határideje ugyanis február 15-e. Ugyanakkor utána is van tenni- és tanulnivaló. 

Vészesen közeleg az idei felsőoktatási felvételi határideje, február 15-éig lehet ugyanis jelentkezni idén egyetemre-főiskolára. A jelentkezéseket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani – ez az idén érettségizőknek azért feltehetően nem fog gondot okozni. Ha mégis, akkor a Felvi.hu oldalán, ITT részletes tájékoztatást is olvashatnak az érdeklődők a regisztrációról, a további teendőkről.

Fontos tudni, hogy a jelentkezés csak úgy lesz érvényes, ha az Ügyfélkapun vagy a kinyomtatott adatlap postai feladásával hitelesíti is az illető – különben nem fogadják el a jelentkezését.

Persze ezzel még nem lehet hátradőlni, mivel nem automatikusan jutnak be a diákok álmaik egyetemére. Amellett, hogy menet közben is szükség lehet dokumentumok feltöltésére (erről ITT olvashatunk fontos információkat), természetesen most már ezerrel neki kell vágni a tanulásnak, hiszen nem mindegy, milyen érettségi eredményt ér el a jelentkező.

Az elmúlt években mindig a Széchenyi téren izgulhattak a pécsi diákok

És még ezzel sincs vége az izgalmaknak, mivel a mindent eldöntő nap idén július 24-én lesz – ekkor hirdetik ki a ponthatárokat. Ha valaki nem jutott be az egyetemi képzésekre, természetesen akkor sincs veszve minden, jó eséllyel idén is sok pótfelvételi lehetőség közül lehet válogatni.

Ahogy most sincs hiány lehetőségekből, nyilván nem könnyű meghozni a jövőt befolyásoló döntést. Pécsi lapként mi „hazabeszélhetünk”: a Pécsi Tudományegyetem 10 karán mintegy 300 képzés közül választhatnak a gólyajelöltek, az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményében szinte minden elérhető.

Hirdetés