Egyetlen kérdésre sem válaszol az erdőirtással vádolt Péterffy Attila

Bár szerettük volna megszólaltatni Péterffy Attilát, az MSZP-DK által támogatott és a Gyurcsány Ferenc pártjaival szövetkező Jobbik és Momentum polgármesterjelöltjét, nem reagált megkeresésünkre. A Mindenki Pécsért Egyesület még múlt heti sajtótájékoztatóját is lemondta.

A Mellár Tamás MSZP-P-s politikus irányításával működő Mindenki Pécsért Egyesület úgy kíván az önkormányzati választáson elindulni, hogy bár szinte kizárólag pártemberekből állnak össze jelöltjeik, ezt a választók a szavazófülkében nem tudják majd.

Az MPE azonban valójában MSZP-s, DK-s politikusokból áll, de vannak köztük a velük szoros szövetségre lépő Jobbikból és Momentumból is. A városvezetésre készülők között ott van Sík László Lajos, az MSZP korábbi bizottsági elnöke, Nyőgéri Lajos, az MSZP volt városi elnöke, Kunszt Márta, a DK helyi vezetője is.

A politikai erőviszonyok alapján az MSZP-DK kettős vezérelte politikai szerveződés Péterffy Attilát indítja, akit szerettünk volna megkérdezni arról, hogy mit szól ahhoz, hogy olyan erdészek védik meg, akik egy pécsi professzor, Kellermayer Miklós szerint szovjet típusú gondolkodás alapján érvelnek fakivágások mellett. Arra is irányult a kérdésünk, hogy miért áll ki Ágoston Andrea mellett, aki korábban Orbán Viktor haláláról posztolt.

Kérdeztük volna a Civilek a Mecsekért Mozgalom állítása kapcsán arról is, hogy az erőmű igazgatójaként miért nem engedte meg a civilek számára a teljes kontrollt az erőműben, vagy, hogy miért fogadta el azoknak a pártoknak a támogatását, amelyeknek köszönhetően korábban 50 milliárdos adósság jött létre Pécsen.

A politikus egyetlen e-mailben elküldött kérdésre sem válaszolt, levelünkre sem reagált. A Mindenki Pécsért Egyesület az e-mailben küldött kérdéseink előtti napon már lemondta a néhány nappal korábban meghirdetett sajtótájékoztatóját. Igaz, az eredeti meghívóban sem szerepeltették már a polgármesterjelöltjük nevét, így kérdés, hogy egyáltalán részt vett volna-e rajta. Péterffy egyébként legutóbb sem volt ott az őt támogató Momentum képviselőjelöltjeinek sajtótájékoztatóján, pedig annak megtartása előtt nem sokkal még együtt kampányoltak.

Cikkünk a pécsi balliberális „értelmiségi” körökből érkező újabb erőszakos fenyegetés miatt és a korábbi életveszélyes fenyegetések miatt szerkesztőségi írásként jelenik meg.

Hirdetés