8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapElmondomEgymásnak feszülnek a futók és a sétálók Tüskésréten

Egymásnak feszülnek a futók és a sétálók Tüskésréten

Hiába a játszótér és hiába a hatalmas füves terület, rengetegen használják a futópályát arra, amire nem való – panaszolja egyik olvasónk, aki maga is szokott futni a tüskésréti futópályán. Ez viszont feszültséget kelt, pedig a szabadidőközpontnak pont más lenne a célja. 

A pécsi tüskésréti futópálya úgy kellett, mint egy falat kenyér! Legalábbis a sportolni vágyó pécsiek szemszögéből – szögezi le Papp F. Ferenc, aki Pécs egyik BSI futónagykövete. Ugyanakkor a sportolóhoz is több tucat panasz érkezett már, hogy olykor pattanásig feszül a húr a futók és a sétálók között. Ez ellen pedig nem tudnak mit tenni, csak felhívni a problémára a figyelmet.

Mindenkinek van hely – még kültéri kondit és kutyafuttatót is kialakítottak Tüskésréten

„Tudjuk, hogy a séta is mozgás, de itt másról van szó”

– Itt szerintünk az alapvető probléma, hogy az emberek nem figyelnek egymásra. Mert ha megtennék, akkor tisztában lennének azzal, hogy egy futópálya arra való, hogy fussanak rajta – mondja Papp F. Ferenc. – Mi futók sem megyünk le a 6-os főútra, mert tudjuk, hogy a járművek közlekedésére tervezték. Vagy nem nyújtunk a játszótéren olyankor, amikor azt a gyerekek használnák – teszi hozzá a futónagykövet.

Papp F. Ferenc korábban játékvezető volt, szereti a szabályokat
[su_quote] Annyit szeretnénk kérni, hogy figyeljünk oda egymásra![/su_quote]

A futónagykövet azt is hangsúlyozza, hogy a tüskésréti körpálya több pontján is táblák figyelmeztetik az embereket, hogy azt csak futásra használják. Ennek ellenére rengetegen lófrálnak kutyákkal vagy lézengenek a rekortánon.

„Van lehetőség máshol is sétálni” 

– Ez egy speciális borítással bevont, 1200 méteres körpálya. Ha valaki ezen görkorcsolyázik, biciklizik vagy kutyát sétáltat, akkor egyrészt másképp kopik a felülete, másrészt a futóktól veszi el a lehetőséget – mondja Ferenc. A sportoló szerint a Tüskésrét elég nagy ahhoz, hogy mindenki kényelmesen elférjen és azt csinálja, amihez kedve van.

A futók csak annyit szeretnének kérni, hogy mindent arra használjunk, amire való! Mi pedig ezt az üzenetet továbbítottuk!

Mi a véleményed? Írd meg kommentben, vagy küldj üzenetet!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő