EKF-beruházás: bíróság előtt az egyik vállalkozó

Hirdetés

Folytatják a tárgyalást annak az MSZP-közeli vállalkozónak az ügyében, aki még az EKF beruházása idején mással végeztette el a munkát, de munkavállalóit nem fizette ki a vádirat szerint.

A vádirat szerint a két vádlott által irányított gazdasági társaság 2009-ben kötött szerződést a pécsi „Európa Kulturális Fővárosa 2010” projekt keretében Pécs önkormányzatával beruházások kivitelezésére, mintegy 2 milliárd forint vállalkozói díj fejében.

A kft.-nek a szerződésben vállalt munkákhoz szükséges munkaerője, eszközei, anyagai nem voltak, a munkákat teljes egészében alvállalkozók igénybevételével kívánta elvégezni, derül ki a vádiratból. A cég a munkák előfinanszírozásához szükséges tőkével, pénzügyi eszközökkel nem rendelkezett. A vádlottak az alvállalkozók által elvégzett munkák után a számlákat az általuk irányított cég nevében rendszeresen kiállították és benyújtották a velük szerződő önkormányzathoz. Pécs önkormányzata, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a benyújtott számlákat kiegyenlítette, melynek során közel 2 milliárd forintot fizettek ki.

Annak ellenére, hogy a fővállalkozó felé a benyújtott számlákat kifizették, a kft. irányítói a munkákat ténylegesen elvégző és finanszírozó alvállalkozókat egyáltalán nem vagy nem teljeskörűen fizették ki, derül ki a bíróság tájékoztatásából. A vádlottak az átutalt pénzösszegekből az alvállalkozóik kifizetése helyett 2009-2011. években összesen mintegy 350 millió forintot saját maguk, illetve az érdekeltségükbe tartozó kft. részére fizettek ki kölcsön címén, áll a vádiratban. Az ügyészség szerint a két vádlott összesen húsz alvállalkozó részére a vállalkozói díjat nem fizették ki, mellyel cégenként százezertől száz millió forintig terjedő kárt okoztak az alvállalkozóknak.

A két vádlott alvállalkozóiknak összesen mintegy 550 millió forint kárt okozott, melyből 320 millió forint kár nem térült meg. A két cégvezető, miután a kft. tartozása a több százmillió forintot meghaladta, a gazdasági társaságot fiktív személyek részére értékesítették úgy, hogy a társaság ekkor még rendelkezésre álló 80 millió forint vagyonát ellopták. E fiktív cégeladásban további négy személy vett részt, akiket az ügyészség szintén megvádolt. A gazdasági társaság két vezetőjét az ügyészség 23 rendbeli bűncselekménnyel vádolja, melyek közül a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 5–10 évig terjedő szabadságvesztés.

A bíróság hétfőn folytatja a tárgyalást.

Korábban, a szocialista városvezetés idején egyébként szintén ebbe az érdekkörbe tartozó cég intézte Pécsett a hóeltakarítást is, ez azonban rendkívül előnytelen volt a városnak, 2010-ben fel is bontották vele a szerződést.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét