Ékszerek kisbabáknak: tedd vagy ne tedd?

Fülbevaló, fogzási fájdalmakat enyhítő karkötő és nyaklánc babáknak: egyesek szerint ezek hasznosak és szépek, mások halálos fenyegetéseket látnak bennük. Mi lehet az igazság? 

A babák és az ékszerek kompatibilitása legkevésbé sem nevezhető egyértelműnek, sőt. Tulajdonképpen nincsen egységes vélemény sem szakemberek, sem pedig szülők között arról, jó vagy rossz egy újszülött gyereknek fülbevalót lövetni vagy nyakláncot, karkötőt aggatni rá.

Egyesek szerint veszélyes, mások inkább megvárják, míg a gyerek maga tud dönteni ezekben a kérdésekben, megint mások azt vallják, az ékszer minden korban gyönyörű, ezért minél előbb felszerelik vele a porontyukat.

A borostyán veszélyes lehet és a hatása sem biztos 

– Úgy tapasztalom, ma már leáldozóban van a fogzási fájdalom enyhítésére használatos borostyán karkötő vagy nyaklánc használata. Jó pár éve robbant be ez a divat, és annak idején szinte minden babán volt vagy a csuklóján, vagy a nyakában. Olyat is láttam, hogy 3 évesen még mindig hordta a kisgyermek. Balesetről nem tudok, de meg kell mondjam így utólag, hogy valamiért mindig is bizonytalan voltam a használatával és a hatásával kapcsolatban – mondta Iveszics Tünde Terézia pécsi védőnő, aki mindig a szülőre bízta ezt a döntést, de emellett hitt a gyártókban, a híresen szigorú magyar előírásokban és a tapasztalatban.

A szakember hozzátette, ma már nem ajánlja a borostyán ilyen módon való felhasználását, hiszen nem biztonságos, és van számos más módszer a fájdalom enyhítésére.

A borostyán nyakláncok és karkötők hatására sok szülő esküszik

A családi aranykészlet várhat, míg a gyerek nagyobb lesz 

Egészen más a helyzet akkor, amikor a szülők családi hagyományra vagy egyéb okokra hivatkozva tesznek a babára aranyékszert.

Az arany nyaklánc és a karkötő nagyon veszélyes lehet, így alváskor, de később a játék idejére sem javasolja a védőnő a viselését. Sőt, a legjobb, ha elteszik ezeket, és a gyermek nagyobb korában majd eldönti, tetszik-e neki, szeretné-e hordani vagy sem az ékszert, hangsúlyozta.

A nyakláncba és a fülbevalóba alvás és játék közben is könnyen beleakadhat bármi

A fülbevalót évezredek óta büszkén viselik a nők

Hagyomány, hogy a kislányoknak mielőbb fülbevalót lövetnek. Ez az ékszerdivat tartja magát, mivel majdnem minden leány újszülött fülébe előbb vagy utóbb bekerül az ékszer. Ennek ellenére sok szülő vár a fül kilyukasztásával addig, amíg a gyermek maga dönthet róla.

– Fülbevalós balesetről nem hallottam még, és úgy látom, a kislányok megszokják, hogy valami van a fülükben, nem okoz problémát náluk. A kérdés ezzel kapcsolatban, hogy mikor van a legoptimálisabb idő a fülbevaló csináltatására. Ha nagyon pici a baba, akkor hamar elfelejti. Ha viszont nagyobb, akkor jobban emlékszik majd a kellemetlen élményre, amit nem is feltétlenül a fájdalom okoz, hanem a lefogás, az idegenek jelenléte és a szülők aggódása – magyarázta Iveszics Tünde Terézia, aki azt javasolja, mindenképpen szakértő kezekre bízzák a szülők a babájukat. Nem mindegy ugyanis, milyen ékszert tesznek be a fülbe és hogyan, mivel történik az utókezelés, hiszen mégiscsak egy sebről van szó.

A fülön számtalan akupunktúrás pont található, amiken keresztül minden szervünk képviselteti magát. A vélemények viszont ezzel kapcsolatban sem egyértelműek, van, aki azt mondja, ártunk a fülbevalóval, és van, aki szerint csak a porcos részen vannak ilyen pontok, ahová a fülbevaló kerül, ott nincsenek, tehát nincs semmiféle hatása a fül átszúrásának.

Ha egészen kicsi korban történik a füllyukasztás, a gyerek simán elfelejti
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés