Hirdetés

Kifizetett előleget követel vissza Pécs önkormányzata a nehézségekkel küzdő Ikarus Egyeditől, írta egy fővárosi közlekedési egyesület közösségi oldalán. A hír azonban nem igaz, Pécs nem fizetett előleget, így nem „ragadt be” pénze az elektromos buszokat gyártó cégnél. Viszont mivel a buszok nem jöttek meg, kötbérre joggal tart igényt a város. Tehát ahogy a mondás tartja, nem fosztogatnak, hanem osztogatnak…

Csődegyezségi tárgyalást tartott a napokban az elektromos buszokat gyártó Ikarus Egyedi. Erről a fővárosi Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a Facebook-oldalán közölt bejegyzést, amelyben Pécs neve is előkerül (ahogy az ismert, Pécs is rendelt elektromos buszokat a cégtől, azonban nem érkeztek meg).

A VEKE bejegyzésében egyebek mellett azt írja: „(…) többségük felé a tartozást az Ikarus Egyedi nem is ismeri el. Ilyen például az adóhivatal, a Volánbusz, a BKV, de még a Tatabánya és Pécs városa által fizetett 20%-os előleg sem tartozás az Ikarus Egyedi szerint, így ők ki is lettek zárva a szavazásból”. Ez lefordítva azt jelentené, hogy Pécs 20 százalékos előleget kifizetett már, miközben nem jöttek meg a buszok – de ez így nem igaz.

Tesztüzemben járt Pécsett a busz, de a megvenni tervezett járművek nem érkeztek meg

A bejegyzés kapcsán megkerestük a városházát. Mint közölték, Pécs semmilyen jogcímen, semmikor nem fizetett semmilyen összeget az Ikarus Egyedi Kft.-nek, illetve jogelődjeinek a pécsi elektromos buszok beszerzéséhez kapcsolódóan, vagy bármilyen más ügyhöz kapcsolódóan.

Pécs jogi képviselője útján, a felszámolási eljáráshoz kapcsolódóan, jogszerűen bejelentette a szerződések meghiúsulásához kapcsolódóan keletkezett kárát, amely a hatályba léptetett – 2 busz leszállítására vonatkozó szerződés szerint – 58,2 millió forintot jelenti, mint meghiúsulási kötbér. Pécs ezt az összeget jelentette be a felszámolási eljárás keretében. Azaz Pécs nem fizetett előleget, így a város pénze nem is ragadhatott bent a nehézségekkel küzdő cégnél.

Pécs összesen három szerződést kötött az Ikarus Egyedi Kft.-vel, melyek közül a fent említett, 2 busz szállítására vonatkozó szerződés lépett hatályba, tudtuk meg. A kár ennek a szerződésnek – melynek teljes értéke 291 millió forint – a nem teljesítése keretében keletkezett. Az 58,2 millió forint követelés a leszerződött 2 busz értékének a 20 százaléka, amely meghiúsulási kötbérkövetelés. Azaz a város azért követel pénzt, mert a buszok nem érkeztek meg, így a szerződés szerint kártérítésre tarthat igényt.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét