11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsÉletmentés után plüssállatokkal kedveskedik az ijedt gyermekeknek a pécsi tűzoltó

Életmentés után plüssállatokkal kedveskedik az ijedt gyermekeknek a pécsi tűzoltó

Általában olyankor írunk a tűzoltókról, mikor valamilyen tragédia megelőzésében vesznek részt: balesetek, eltűnések, tüzek alkalmával napi szinten bizonyítanak a hétköznapi hősök. Mostani interjúnkban a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy oszlopos tagját mutatjuk be, akinek amellett, hogy társaival életeket ment, arra is gondja van, hogy a riasztások alkalmával apró ajándékokkal kedveskedjen az ilyenkor nyilván sokszor ijedt kisgyermekeknek. 

Illés József Károly tűzoltó törzszászlós, tűzoltósági tanácsos, beosztott tűzoltó 29 éve teljesít szolgálatot. Mint megtudtuk tőle, már gyermekkorában is vonzotta az egyenruha. Kezdetben katona szeretett volna lenni, be is sorozták és néhány évig ejtőernyős rajparancsnokként szolgált, majd leszerelés után, családtagjai hatására változtatta meg terveit. Mint mondta, nagyon büszke arra, hogy lánglovagként már hat minisztériumi elismerést kapott, amit tudomása szerint hazánkban csak ő mondhat el magáról a vele egy beosztásban dolgozók közül. Legutóbb épp a hónapban, a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tüntették ki több kollégájával együtt, a belügyminiszter hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként tűzoltósági tanácsosi címet adományozott neki.

Kérdésünkre elmondta, közel 3 évtizedes szolgálati ideje alatt bőven akadtak olyan esetek, amik emlékeiben a mai napig élénken élnek. A legutóbbi ilyen például tavaly történt, mikor Pécsett egy árokba borult autó sofőrjének életét mentette meg azzal, hogy a férfi fejét a folyamatosan emelkedő vízszint felett tartotta, míg kollégái kiszabadították azt a járműből. De segített például akkor is, mikor 2008-ban az Ybl Miklós úton gázrobbanás történt, illetve a 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa alkalmával is. Mint mondta, korábban sok esetben érdeklődött afelől, hogy a riasztások után kórházba szállított embereknek mi lett a sorsa, de ez egy idő után nagyon nyomasztóvá vált, így ma már inkább csak arra figyel, hogy az adott helyzetben mindent megtegyen a bajbajutott megmentésének érdekében, majd már a következő eseményre koncentrál.

Illés József Károly a pécsi tűzoltóságon kiállított vízzel oltó készülékkel

Szerintünk a pécsi férfi fényképe már ezek alapján is szerepelhetne az enciklopédiában a hivatástudat szó illusztrációjaként, hát még, ha az ember azt is számításba veszi, hogy a helyi laktanyában kialakított emlékkiállításért felel, sőt, otthona is munkájához kapcsolódó relikviákkal van tele: kincsei között szerepelnek például ritkaságszámba menő díszbalták és kitüntetések, de számos egyenruha, bélyeg, sisak, sugárcső is megtalálható lakásán.

– A hivatás szépségét, múltját igazán 2007-ben kezdtem el értékelni, mikor hozzájutottam egy kisebb gyűjteményhez, amiben igazi ritkaságok is akadtak. De sok könyvet például már előtte beszereztem, több mint 500 különböző szakkötetem van az 1880-as évekig visszamenőleg. Kicsit múzeumszerű volt eddig a lakás, most éppen átalakításban vagyok, lassan minden a méltó helyére kerül. A pécsi tűzoltólaktanyában kiállított tárgyak között vannak sajátjaim, de több már nyugdíjas kolléga is ajánlott fel a vitrinekben megtalálható felszereléseket. Emellett persze olyan dolgokat is elhelyeztünk a polcokon, amikkel egykor a pécsi tűzoltók dolgoztak. Ezek többnyire itt láthatók a helyszínen, de a járványhelyzet előtt többször elvittem őket ide-oda megmutatni is – így Illés József.

– Káreseteknél sajnos sokszor találkozunk kisgyerekekkel is, akik részesei vagy szemtanúi a történéseknek. Ők ilyenkor eléggé meg vannak riadva. Körülbelül 15 éve történt, hogy kitaláltam, szeretnék plüssállatokkal kedveskedni ezeknek a gyermekeknek, így enyhíteni a fájdalmukon. Mikor később Bodza lányom 4 éves lett, felajánlotta saját játékait, amik egészen eddig ki is tartottak, de időközben nyilván megcsappant az otthoni készlet. Emiatt tettem közzé nemrég a közösségi médiában a felhívásomat, mely szerint kisméretű plüssöket gyűjtök, hogy folytathassam az ajándékozást. Nagyobbakat nem tudok elhelyezni az autóban a sok felszerelés között, így ezek nem megfelelőek a célra. Nagyon meglepett és boldoggá tett, hogy rengetegen megosztották a posztot, és máris sokan felvették velem a kapcsolatot, ismerősök és ismeretlenek, kollégák is csatlakoztak a gyűjtéshez. Most már a nyugdíjig elég ajándékom van a kicsiknek – mesélte a tűzoltó. Lapunk kérdésére azt is elárulta, nem tud más olyan pécsi lánglovagról, aki hozzá hasonlóan így kedveskedik a rémült gyerekeknek.

Illés József egyébként abból a szempontból is kitűnik társai közül, hogy – úgy tudja – ő az egyetlen pécsi tűzoltó jelenleg, aki sisakjára akciókamerát erősítve megy a riasztásokra. Így mi, laikusok neki köszönhetjük, mikor egy-egy videós anyagon keresztül bepillantást nyerhetünk az izgalmas bevetések világába. Legutóbb idén februárban volt erre példa. A felvételeket külön parancsnoki engedéllyel készítheti, ezeknek több esetben látták már hasznát: esetek elemzésekor, belső oktatásokon, sőt, akár rendőrségi nyomozás során is jól jöhet a felvett anyag.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő