12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAbszolút NőÉletmentő készüléket adományozott a pécsi autóversenyző

Életmentő készüléket adományozott a pécsi autóversenyző

Michelisz Norbert és saját tulajdonú versenycsapata, a M1RA egy közel 1,7 millió forintos értékű klinikai műszer és szenzor megvásárlásával segítette a pécsi Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány létfontosságú munkáját.

A M1RA augusztusban rendezte meg az első közönségtalálkozóját a pécsi Kart Aréna Gokart Stadionban, amelynek egy jótékonysági gokartverseny is a része volt. Ezen a csapat tulajdonosával, a világbajnoki ezüstérmes túraautós Michelisz Norberttel is összemérhette tudását az ötven induló, akiknek a nevezési díja teljes egészében a jótékony célt szolgálta, csakúgy mint az előselejtezőre érkező 164 résztvevőé.

Az így összegyűjtött tekintélyes összegből és a M1RA felajánlásából sikerült megvásárolni a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány részére az újszülöttek véroxigénszintjének mérésére szolgáló klinikai műszert és szenzort mintegy 1,7 millió forintos összegért. Ezek segítségével ezentúl sokkal biztonságosabb körülmények között engedhetik haza a csecsemőket a Pécsi Gyermekklinika újszülött osztályáról.

– Sajnos előfordul, hogy a szülés utáni kórházban eltöltött pár nap alatt nem derül ki, hogy a csecsemő légzése még nem működik teljesen megfelelően, ami hazakerülve súlyos következményekkel járhat. Ezzel az eszközzel azonban mérni tudjuk a csecsemők véroxigénszintjét, amivel megelőzhetjük a tragédiákat – árulta el dr. Nagy Éva, a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány munkatársa.

Dr. Masszi György, az alapítvány elnöke, pécsi gyermekkardiológus hozzátette, hogy tízezerből négy olyan baba születik, akinek súlyos szívfejlődési rendellenessége van, melyet azért is fontos, hogy még hazaengedés előtt kiszűrjenek, hiszen az elmúlt években megváltozott a gyerekek hazaadási protokollja.

– Korábban öt, ma már három nap után hazamehet az édesanya és a baba, emiatt a súlyos fejlődési rendellenességek gyakran csak otthon derülnek ki. Innentől fogva minden újszülöttet megvizsgálunk ezzel a készülékkel, mely a hasonló műszerek között a legjobb és leghatékonyabb – tette hozzá a pécsi gyermekkardiológus.

– Mióta családapa lettem, sokkal érzékenyebb vagyok a gyermekeket érintő témákra. Amikor felvetettem a M1RA-ban az ötletet, egyből mindenki a kezdeményezés mögé állt, és a versenyautó, valamint a kamion kiállítása sokat tett hozzá az akció sikeréhez. Másfél millió forintot tűztünk ki célként, és hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy ezt túl is tudtuk szárnyalni – mondta el Michelisz Norbert a csütörtöki sajtótájékoztatón.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő