A húsvétról mindenkinek a következő hagyományok jutnak eszébe: sonkaevés tormával, heveny pálinkaivás, locsolás, tojásfestés, mindenféle nyuszis családi események. Alábbi cikkünkben természetesen szó lesz ezekről a teljesen alapvető szokásokról is, de érdemes inkább feleleveníteni azokat a régi, feledésbe merült húsvéti néphagyományokat, melyekről ma már a legtöbben nem tudunk. Ezek a hagyományok pedig igencsak humorosak és érdekesek voltak, jó olvasást és kellemes ünnepeket!
A termékenység vesszői
Ugyan manapság is sokan élnek a régen vízbevetőnek, vagy vízbehányónak hívott húsvét hétfői locsolás során a szódásszifonokkal, vödrökkel és slagokkal (utóbbit főleg a tűzoltók szeretik) spriccelés egyszerű eszközeivel, a legtöbben azért inkább a parfümöket részesítik előnyben, ami kevesebb gonddal, visz nagyobb szaggal jár. Bizonyára nem újdonság senkinek: a locsolás termékenységgel áll kapcsolatban.
A szép ruhájukba bújt lányokat, akiket meglocsolnak, azoknak nagyobb az esélye a teherbe esésre. Létezett azonban egy másik húsvéti termékenység-elősegítő szokás, amit hívtak sibának, a Dunántúlon pedig villőzésnek is. Ez volt a vesszőzés, melynek során a fiúk a termékenységet szimbolizáló fűzfavesszőkkel (vagy vesszőből font korbáccsal) járták a falujuk utcáit és szépen megcsapkodták az útjukba kerülő lánykákat, akik ezután szalagot kötöttek a srácok botjaira (most hessegessük el a pajzán gondolatokat) és borral itatták őket.
Barkadugdosással a betegségek és boszorkák ellen
A barkaágak földbe dugdosásának régi baranyai hagyománya is úgy hangzik, mintha a locsoláshoz hasonló termékenység-varázslatról lenne szó (persze, rossz az, aki rosszra gondol), de ez nincs így.
Régen azért dugtak húsvéthétfőn megszentelt barkákat a termőföldekbe, hogy azzal elűzzék a rontást, a betegségeket, a természeti csapásokat (főleg villámlást és jégesőt) a házuk tájékáról. A cél továbbá az volt ezzel, hogy a házakba ne tudjon bemenni egy boszorkány se. Abból kifolyólag pedig, hogy nincs se tudomásunk, se bizonyítékunk baranyai boszorkányok gonosztetteiről, a barkázás működőképes volt.
„Zsidóégetés” szentelt tűzben
Tudunk a fentiekhez kapcsolódóan egy másik megtisztító szokásról-szertartásról is, ez a provokatív nevű zsidóégetés volt, melyre nagyszombaton került sor. Egy Júdást jelképező szalmabábut égettek ekkor máglyákon.
Egyes vidékeken emberalakú faragott fabábukat égettek, ezeket „zsidóknak” hívták, másutt házi tűzhelyekben égették a figurákat. Az égetés gesztusa is a házak-telkek védelme volt, főleg a villámcsapások ellen. Baranyában a bábuk égetéséhez használt szentelt tűzből mindenki vihetett haza egy rög szenet, amivel három keresztet rajzoltak a bejáratuk fölé, hogy ezzel űzzék el a lakókra rontást hozó gonosz szellemeket.
Gyerekek keresik Krisztust
Egy másik nagyszombati szokás volt a szintén zengzetes nevű „Jézus keresése”. Ez lényegében egy bújócska volt Krisztussal, ekkor ugyanis a falusiak eldugták a földeken vagy a településen Jézus szobrát, amit a fiataloknak kellett megtalálniuk. Miközben keresték Jézust, énekelve tanultak szenvedéstörténetéről. Természetesen az oktatáson túl termékenységi célja is volt ennek a játéknak: elméletben bő termést hozott.
A nagyböjt régen még nagyobb volt
A farsangi időszakot követő 40 napos nagyböjt régen nem csak az evéssel volt kapcsolatos. Jóval szigorúbb, keményebb időszak volt ez, amit bizonyára egyetlen férfi sem sír vissza manapság. A szokás ugyanis régen az volt, hogy a böjt alatt a férfiak nem ihattak alkoholt, nem trágárkodhattak, és nem verekedhettek.
Mindezek alapján jogos a költői kérdés: milyen részeges, káromkodós, agresszív férfiakkal voltak tele Baranya falvai régen, hogy a fenti dolgokat meg kellett nekik tiltani? A nők is kaptak ebből a kemény böjtből, nekik 40 napig kellett fekete gyászruhát hordaniuk, ami valamivel kivitelezhetőbbnek tűnik.
Kártevőűző meztelen kántálás
Nagyon hiányzik manapság a húsvétozából a bogárvész elleni régi pogány szertartás, az ugyanis nem lehetett semmilyen látvány. Egyszerű dologról van szó: a férfiak pucéran rohanták körbe portájukat, közben botokkal hadonásztak és különböző rigmusokat kántáltak, hogy megtisztítsák házukat a kártevőktől. Akár ki is próbálhatnánk a poloskák és a kullancsok ellen, hátha tényleg beválik.
Mire jók hímes tojások és miért a sonka az ünnepi ételünk?
Ha húsvét, akkor hímes tojás. Nyilván ma már szinte bármit ráfestenek a gyerkőcök a tojásokra, de régen volt jelentése is a mintáknak. Az állatmintás tojások – újfent – a termékenységet segítették elő oly módon, hogy amilyen állatot rárajzoltak a tojásokra, azok nagyobb szaporulatot hoztak, legalábbis a hagyomány szerint. Ehhez kapcsolódik a tojáskoccintás húsvéti játéka: a locsolás után kapott tojásokat a fiúk összekoccintották, az erősebb, nem repedő tojású srácok nyertek. Hogy mit, nem tudjuk, de tiszteletet minimum.
A hímes tojások földbe dugása – akárcsak a barkáé – szintén a jobb termés érdekében történt, de voltak akik húsvéti tojásokat hajigáltak át házuk felett, hogy elkerülje azt a balszerencse. A festett tojások hagymahéjtól piros darabjait pedig szokás volt kisbabák fürdővízébe tenni, hogy a gyermek is pirospozsgás legyen. A sonkáról sem feledkezhetünk meg. Elég egyszerű és kevésbé érdekes oka van annak, hogy miért sonkát eszünk húsvétkor: a sonka a paraszti gazdálkodásokban tavasszal már megérett a padlásokon és mivel húsvét környékén nem vágtak disznót, ezért jól jött a sonka.
Forrás: Netfolk, Múlt-Kor, Dunántúli Napló archívum
