Elindul a próbaüzem a tüskésréti pumpapályán

A pécsi városháza közleménye szerint műszakilag elkészült az ország egyik legnagyobb kerékpáros pumpapályája Tüskésréten. Ma délutántól, próbaüzemben meg is nyitja kapuit, bárki kipróbálhatja az új hullámos aszfaltcsíkot a kifüggesztett házirend betartása mellett.

A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN) 2021-ben pályázott egy kerékpáros pumpapálya megépítésére a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) Országos Bringapark Programjának keretében. A cél egy olyan létesítmény kialakítása volt, amely a településen és vonzáskörzetében élő kerékpárosok számára (elsősorban downhill, cyclo-cross, és mountain bike szakágakban) kulturált és biztonságos edzés és versenylehetőségeket tud biztosítani – áll az önkormányzat mai közleményében.

A pumpapálya olyan, hullámos kerékpáros pálya, ahol egy magasabban lévő, kiemelt starthelyről indulva, a kezdő lendületet kihasználva, akár tekerés nélkül lehet végighaladni. Az összesen 60 millió forintba került létesítmény kivitelezésére a PSN 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a MAKETUSZ-tól, a fennmaradó összeget a város saját erőből, illetve szponzorok támogatásából teremtette elő.

A mintegy 800 négyzetméteres létesítményhez több ezer tonna földet mozgattak meg és dolgoztak bele a kialakított pályaívekbe a május óta tartó építkezés során. A pumpapályát a legkisebbektől egészen az idősekig bárki kipróbálhatja kerékpárral, de akár rollerrel, vagy görkorcsolyával is, hiszen a kivitelezés során figyelmet fordítottak arra, hogy a két különböző pályán a kezdőktől a haladókon át a profikig mindenki megtalálja a számára legélvezetesebb vonalvezetést – írja a városháza.

– Nagyon örülünk neki, hogy sikerült műszakilag befejezni a pálya építését – nyilatkozta Máté János, a PSN Zrt. vezérigazgatója. – Ez igazi városi összefogás keretében valósult meg, rengeteg segítséget kaptunk nemcsak az önkormányzattól, de a városi cégektől egyaránt. A pécsi pumpapálya méreteit tekintve az ország legnagyobb ilyen jellegű építménye. Biztosan rendkívül népszerű lesz és remekül fogja kiegészíteni a Tüskésrét eddig is színes sportkínálatát

A beruházás még nincs kész teljesen, ugyanis a használatát kényelmesebbé tévő elem kihelyezése és a zöldterület rendezése még folyamatban van, azonban mivel a pálya vonalvezetése elkészült, a kihelyezett házirend betartása mellett bárki kipóróbálhatja.

– Ahogy a Pintér János Parkmegújítási Programban a város közterületeinek, köztük több sportolásra is alkalmas pályájának felújítását, úgy Pécs sportfejlesztéseit is a tudatosság és az átgondolt tervezés jellemzi – mondta el a fejlesztés kapcsán Csaba István, a terület önkormányzati képviselője. – Célunk, hogy a pécsiek számára megfelelő kikapcsolódási, kirándulási és sportolási helyszíneket biztosítsunk. Bár a kerékpárosok által már régóta várt pumpapálya az én választókerületemben létesült, ez nem pusztán a környék lakóit, hanem minden pécsit, sőt, a városkörnyék kerékpárosait is szolgálja majd. Biztos vagyok benne, hogy a pályával nemcsak Tüskésrét, hanem az egész város gazdagodik

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés