Elindult a romelkatarítás: rengetegen fogtak össze a patacsi tűz károsultjaiért

Összesen 19 épület rongálódott, két lakóház szinte teljesen megsemmisült az augusztus 18-ai óriási tűzben, ami Pécs patacsi városrészén pusztított. Ezért szeptember 7-én törmelékeltakarításra hívta a segíteni vágyókat Ágoston Andrea, az érintett terület önkormányzati képviselője. 

Lapunk korábban beszámolt arról a példás helyi összefogásról, mely két patacsi lakos, név szerint Tímárné Réti Tímea és Buczko Roland kezdeményezésének hála jött létre. Nem volt azonban rest a pécsi önkormányzat sem, Ágoston Andrea képviselő közbenjárásával már el is indult a romok eltakarítása, mely az első lépés a későbbi újjáépítés felé. A helyszínen mi is körülnéztünk: többek között a Biokom NKft., a Tettye Forrásház Zrt. és a Pécsi Ellátó Központ munkatársai, a Pécsi Kutató-Mentő és Tűzoltó Egyesület tagjai, valamint helyi civilek vettek részt a munkában.

– Itt, a helyszínen szembesülünk a patacsi erdőtűz pusztításának tényleges mértékével. A mai nap folyamán körülbelül 30-35 fővel addig dolgozunk a romok eltakarításán, amíg csak bírjuk. Az építési törmelék, elszenesedett tárgyak és növényzet konténerekbe kerül, amiket elszállítanak majd. Abban szeretnénk segíteni, hogy a lakóházakba idővel újra be lehessen költözni. Az önkéntes tűzoltók fűrészelik szét a megégett fákat, a zöldmunkások pakolják konténerbe a növényi és építési sittet, de vannak olyan idősebb hölgyek, akik süteménnyel kedveskedtek nekünk, hogy jobban bírjuk erővel. Üdítővel és péksüteményekkel a Pécs Jövője Egyesület járult hozzá a mai naphoz. Mindenki a lehetőségeihez mérten összefog, hihetetlen az egész – fogalmazott az önkormányzati képviselő. Azt is elárulta, hogy jövő héten folytatódik a kárenyhítés.

Galériánk:

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés