Hirdetés

Pécs jobban áll a baranyai átlagnál, sőt az országosnál is a munkanélküliség terén, ugyanakkor a megye helyzete erősen megosztott: vannak olyan kistelepülések, ahol a 30 százalékot közelíti az állástalanok aránya, máshol viszont mindenki dolgozik, aki munkaképes.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb, 2019 februárjával lezárult statisztikáját böngészve rendkívül érdekes adatokra bukkanhatunk. Az szinte már nem is újdonság, hogy Baranya helyzetét Pécs alapvetően javítja: amíg a megye egészében 5,53 százalékos a munkanélküliségi arány, addig Pécsett mindössze 3,45 – ez az országos átlagnál is jobb mutató, az ugyanis 3,96 százalék.

Pécsett mintegy 100 ezer munkaképes embert tartanak nyilván, közülük 3443 fő volt állás nélkül. Ebből egyébként csaknem ezren vannak azok, akik már több mint egy éve nem dolgoztak, a szakemberek szerint az ő helyzetük a legrosszabb, de azt is tudni kell, hogy sokan semmilyen képzettséggel nem rendelkeznek, vagy épp még az általános iskolai tanulmányaikat sem fejezték be – így tényleg nehéz állást találni.

Ha a nagyobb városokat nézzük végig, ismételten nem lehet kérdéses, hogy valóban Pécs jelenti a megye motorját: amíg a megyeszékhelyen 3,45 százalék az állástalanok aránya, addig Komló 4,39, Mohács 6,01, Szigetvár 8,04, míg Siklós 8,51 százalékkal áll a statisztikában – ez természetesen még a megyeinél is jóval rosszabb érték.

Ha a baranyai községeket-falvakat vizsgáljuk meg, rendkívül érdekes kép tárul elénk: olyan nagy különbségek vannak a munkanélküliségi mutatóban, mintha nem is egy megyéről beszélnénk. Vannak ugyanis olyan községek, ahol nem is a 20-hoz, inkább a 30 százalékhoz áll közel a munkanélküliségi arány, ilyen például Alsószentmárton, Gordisa, Gilvánfa, Horváthertelend, Kistamási vagy éppen Marócsa. Ugyanakkor szép számmal vannak olyan baranyai községek is, ahol az állástalanok aránya 1 százalék körül mozog, ilyen – sok egyéb mellett – például Birján, Feked, Hásságy, Kisdér, Kökény, Magyarsarlós, Óbánya, Ófalu is.

Van két olyan falu is, amelynél a munkanélküliek száma rovatban egy szép kerek 0 áll, bár ezek valóban kis községek: Husztóton és Szárászon mindenki dolgozik, aki munkaképes.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét