Hirdetés

A nagy Magyarország egész területéről hevernek régebbi és újabb magyar iskolajelvények a pécsi Szabó Sándor gyűjteményében, ami közel 800 darabosra rúg már. Folyamatosan bővül a készlet, a férfi időt és energiát nem sajnálva kutatja fel a ritkább darabokat, így gazdagítva a különleges kollekciót.

Szabó Sándor katonai kitüntetéseket kezdett gyűjtögetni, majd miután kényszerűségből meg kellett válnia a gyűjteményétől, rövidesen az ókori római pénzérméken keresztül vezetett az út az egyedülállóvá vált iskolai jelvénygyűjteményhez. A nyugdíjas tanár hetente többször előveszi, gyönyörködik bennük, de rendszeresen járja az országot is, új darabok után kutatva.

– Palotabozsokon az egyik tanítványom talált a helyi futballpálya mellett a szemétlerakón egy katonai kitüntetést, amit elhozott nekem, megkérdezte, kell-e nekem? Persze megköszöntem, utánajártam a kitüntetésnek, majd elkezdtem keresgetni a többit. Így indult minden – meséli Szabó Sándor. – Összegyűlt mintegy 200 darab, ezzel a gyűjteménnyel már kiállításokra jártam – a legkülönlegesebbeket sikerült megszereznem: Osztrák Császári Lipót-rendi kitüntetés, Ferenc József-rendi kitüntetés. A hetvenes években nagyon sokat kellett utánajárni ezeknek. Nyíregyházától Szombathelyig jártam az országot, ha hallottam, hogy van valami érdekes, akkor máris útnak indultam.

A legritkább katonai kitüntetésekre tett szert még a hetvenes években

– Amikor viszont Mohácsról Pécsre költöztünk a feleségemmel, nem volt elegendő pénzünk ahhoz, hogy kifizessük a lakást. Úgy gondoltam, a gyűjteménynél fontosabb az, hogy legyen hol lakni, ezért túladtam a katonai kitüntetéseken. Nem volt könnyű lépés, ezután évekig nem is gyűjtöttem semmit, nem vitt rá a lélek.

Persze egy igazi gyűjtőlélek nem marad sokáig tétlen, Szabó Sándor is új gyűjtemény felállításába kezdett rövidesen.

– Egyszer egy tanítványom megajándékozott nyolc darab római pénzzel – ez felkeltette az érdeklődésemet, újra gyűjtésbe fogtam. Ha ránézünk, ezek gyakran egyformának tűnnek, holott sokkal változatosabbak.

A római pénzek hiába tűnnek egyformának, rendkívül változatosak

A kilencvenes évek végén aztán újabb fordulatot vett a gyűjtőszenvedély. Meghalt a férfi egyik bátyja, akinek volt egy kisebb jelvénygyűjteménye, ezt a gyermekei pedig neki ajándékozták. Annyira megtetszettek neki a jelvények, hogy abbahagyta a római kori érmékkel való foglalatoskodást és elhatározta, hogy ezentúl jelvényeket fog gyűjteni. Jelenleg 770-780 darab jelvénye van körülbelül.

– Nem vagyok igazi gyűjtő, nem értek hozzájuk tudományosan, mindössze a szépségükért gyűjtöm őket. Hetente többször is előveszem őket, rendezgetem, hogyan mutatnának szebben.

Maga állítja össze és rendezi el a jelvényeket

– Folyamatosan járok az újabb jelvények után, nemrég Baján és Szegeden jártam, de a közeljövőben megyek Siófokra is. Ezek olyan rendezvények többnyire éremgyűjtőknek, amiket bárki meglátogathat. Volt, hogy már több tucat darabbal érkeztem haza, de van olyan is, hogy egyet sem találok, ami érdekelne. Nem igazán szeretek a gép előtt ülni, de azért természetesen az interneten is keresgélek. Ha bármi érdekeset találok, egy jó barátom segít nekem beszerezni azt.

A legrégebbi több mint százéves lehet

Szabó Sándor csak a nagy Magyarország területéről származó magyar iskolajelvényeket gyűjti. Van közöttük nagyváradi, kolozsvári, felvidéki, máramarosszigeti, zombori is. A legrégebbi már több mint százéves lehet, pontosan nem tudni. Természetesen a legfrissebb, mai jelvények is jöhetnek a gyűjteménybe, de inkább a régebbieket preferálja.

A legújabb daraboknak is mindig akad hely

– Egy gyűjtő nem vásárol, egy gyűjtő áldoz. Ezt egy nagy gyűjtőtől hallottam egyszer, és én is vallom. A legolcsóbb, amit vettem az 31 forint volt, a legdrágábbra pedig 5-6 ezret költöttem. Ezek nagyon ritka darabok. Persze nem csak vásárolok, cserélek is a többi gyűjtővel. Igaz, egyre kevesebben cserélnek, ha valamiből kettő van, inkább eladják a második darabot. Annak idején, 30-40 éve, az összegyűjtött katonai gyűjteményem felét csere útján szereztem be. Sok jelvényemet ajándékba kaptam. Többen tudták, hogy gyűjtöm őket, otthon találtak, és azt mondták, nekem adják inkább, náluk csak úgyis dobozva zárva pihenne a padláson.

A határon túli magyar iskolákból is gyűjtött jelvényeket
Azért nem csupán az iskolai jelvények vannak „kiállítva” a lakásban
Olimpiai jelvények és kabalaállatok is gazdagítják a gyűjteményt
Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét