Hirdetés

Véget ért a Misina Ötletbörze szavazása, a több mint 19 ezer voksból a legtöbbet az „Aktív Misina” koncepcióterv kapta: egy olyan mozgás- és túraközpontot vázol, amely a természetjárók és sportolni vágyók minden igényét kielégíti.

Akik olvasták a Misina Étterem egykori épületének és környékének fejlesztését célzó Misina Ötletbörzéről írt cikkjeinket, bizonyára tudják, hogy a pécsiek az önkormányzati ötletpályázat honlapján február 12-ig szavazhattak arról, hogy pontosan milyen fejlesztés valósuljon meg a Misina-tetőn. Mint ismert, összesen 35 pályamű érkezett a pályázat tavaly szeptember végi határidejéig, a beküldött elképzelések közül egy nyolcfős szakmai zsűri választotta ki a legjobb ötöt, azok készítői 100-100 ezer forintos jutalmat nyertek.

Ráfér a területre a megújulás

Az öt nyertes pályamunkából tavaly decemberre készült el a szavazásra bocsátott három megvalósítható koncepcióterv: az „Aktív Misina” koncepcióterv egy mozgás- és túraközpont kialakítását célozta, a „Családi Misina” terv egy családcentrikus közösségi tér és egy lombkoronasétány megépítését tartalmazta, míg az „Interaktív Misina” koncepcióban egy bányászati kiálltást vázoltak.

A szavazás egyértelműen megmozgatta a pécsieket, összesen több mint 19 ezer voks érkezett a tervekre február 12-ig.

A szavazási időszak alatt végig az „Aktív Misina” és a „Családi Misina” versenyzett folyamatosan, fej-fej mellett, jóval kisebb szerephez juttatva az „Interaktív Misina” koncepciótervet.

A legtöbb szavazatot végül az „Aktív Misina” koncepció kapta, ezt a tervet ültetik tehát majd át a gyakorlatba.

az első és a második hely között mindössze 25 szavazat volt a különbség.

Íme az eredmény:

  • Aktív Misina 49,16%
  • Családi Misina 49,03%
  • Interaktív Misina 1,81%

Az „Aktív Misina” koncepcióterv egy olyan mozgás- és túraközpontot vázol, amely a természetjárók és sportolni vágyók minden igényét kielégíti. A túraközpont kialakításának célja, hogy új szintre emeljék a Mecseki Parkerdő és a pécsiek, valamint a Pécsre látogatók kapcsolatát.

A megvalósítandó többfunkciós létesítményről a következőket érdemes tudni:

  • A központi épület alagsorában öltözőket, csomagmegőrzőket, zuhanyzókat, mosdókat alakítanak ki.
  • Lehetőség lesz sporteszközök kölcsönzésére.
  • Hibás, elromlott sporteszközeinket a központban meg is javíttathatnánk.
  • Helyet kap a túraközpontban egy pihenőtér is, kávézóval és büfével.
  • Az épületet és környékét akadálymentesítik, az épület szintjei lifttel is elérhetők lesznek.
Látványterv a nyertes tervhez

Csúcs Zoltán, a projektet koordináló Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy a pályázatra nagyon sok olyan terv érkezett, amelyek a sportolást, a mecseki erdőjárást helyezték előtérbe, ezért egyértelmű volt, hogy az egyik koncepciótervet is ennek tükrében dolgozzák ki. Mint mondta, szóba jöhet még, hogy a három beérkezett pályamű alapján készült „Aktív Misina” koncepció része lehetne még egy jógaközpont is.

https://www.pecsma.hu/top/misina-otletborze-bemutatjuk-az-aktiv-misina-koncepciotervet/?highlight=misina%20%C3%B6tletb%C3%B6rze

A fentiekhez ugyanakkor hozzátette, hogy a koncepcióterv, ahogy a neve is mutatja, nem a részletes kivitelezési tervet jelenti, hanem csak a lehetséges fejlesztési-tervezési irányokat tartalmazza az egykori Misina Étterem épületének és környékének megújításával, felfrissítésével kapcsolatosan.

Mi következik most?

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. a nyertes koncepcióterv alapján megindítja az engedélyezési és a kiviteli tervekre vonatkozó beszerzési eljárást, ez a folyamat előreláthatóan egy hónapig tart. Ezt követően a koncepcióterv alapján kidolgozzák a konkrét terveket, melyeket a Városi Tervtanács véleménye és javaslatai, továbbá az érintett építési hatóság és szakhatóságok észrevételei alapján véglegesítenek. Mindez az engedélyezési eljárással együtt hozzávetőleg 4 hónapot vesz igénybe. Ezután jön az építési engedélyezési eljárás és a részletes kiviteli terv elkészítése. Az építési engedély és a kiviteli terv birtokában már megindítható lesz a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, ez várhatóan 2021 nyarán valósulhat meg. A folyamat sikeres lezárását követően jövő tavasszal kezdődhetnek meg a munkálatok a Misina-tetőn, amelyekkel tervezetten 2022 végére készülhetnek el.

A Misina Ötletbörze a TOP-6.1.4-15-PC1-2016-00002 – a Misina-tető fejlesztése projekt keretében valósult meg.

Hirdetés