A pécsi iskolaigazgatók készülnek az érettségire, jön a virtuális ballagás

Közeleg az első – és reméljük, hogy az egyetlen – olyan írásbeli érettségi, ahol nem csak dolgozatokat osztanak majd ki, hanem kézfertőtlenítőt, szájmaszkokat és gumikesztyűket is. A felügyelőtanárok idén a higiéniai és egyéb járványügyi óvintézkedések betartását épp úgy figyelik majd, ahogy a puskázni szándékozó diákokat. Ez lesz továbbá az első olyan érettségi, melynek végén, a ballagáskor, a diákokat tanáraik az interneten búcsúztatják el. Hat pécsi középiskola igazgatóját kérdeztük arról, hogy miként zajlik ebben a nehéz időszakban az érettségire való felkészülés.

A járványhelyzetben megtartott érettségi körülményeiről a következő pécsi középiskolák igazgatóival beszéltünk: Leőwey Klára Gimnázium, Koch Valéria Iskolaközpont, Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, Janus Pannonius Gimnázium, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, valamint a Pécsi Tudományegyetem fenntartása alá tartozó Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

Összefoglalva az alábbiakban olvasható információkat tudtuk meg:

  • Az érettségiző diákok körében nincs bizonytalanság vagy félelem a jelenlegi helyzetben, sőt, várják az érettségit, túl akarnak lenni rajta.
  • Elvétve akad csupán olyan diák az iskolákban, aki visszalépett az érettségitől.
  • A megkérdezett iskolák többségében a tanárok önkéntesen jelentkezhettek az érettségi felügyeletére. Egy-egy iskolában tapasztalható körükben némi félelem és bizonytalanság.
  • A megkérdezett iskolákban egyetlen veszélyeztetett korú vagy krónikus betegséggel küzdő tanár sem fog ügyelni az érettségin.
  • Minden iskolában hoztak óvintézkedéseket a diákok beléptetésével kapcsolatban, mindenhol biztosítják a szükséges maszkokat, fertőtlenítőszereket, kesztyűket.
  • A ballagást minden megkérdezett iskolában „az interneten tartják meg” különböző módokon.

„Olyan ez, mint egy csata…”

Zalay Szabolcs, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatója lapunknak elmondta, hogy véleménye szerint ebben a rendkívüli helyzetben érhető, ha mindenkiben vannak félelmek és bizonytalanságok, de ők már meghozták az érettségi kapcsán a legfontosabb döntéseket.

– Olyan ez, mint egy csata, amikor nincs mit tenni, menni kell előre. Persze, lehet dilemmázni, viszont nekünk most az a legfontosabb dolgunk, hogy itt, az utolsó kanyarban a diákokat támogassuk a felkészülésben. Szerencsére azt tudom mondani, hogy a tanulók nagyon stramm módon, gőzerővel készülnek az érettségire. Mi tanárok pedig felkészülünk arra, hogy a nehéz körülmények között minél biztonságosabban megszervezzük azt – mondta.

Túl akarnak lenni rajta a diákok

Kiemelte, hogy a tantestület az érettségi lebonyolításának konkrét részleteiről már tárgyalt, meghozták a szükséges óvintézkedéseket. Az iskola négy bejáratán engedik majd be a diákokat, időben úgy eltolva, hogy minél kevesebb kontaktus jöjjön létre köztük. A bejáratoktól a diákok egyenesen azokra a szintekre jutnak, ahol az érettségit meg kell írniuk. A termekben a diákok nagy távolságra ülnek majd egymástól, és mindenki kap maszkot, kesztyűt, és minden teremben lesz fertőtlenítőszer is – mondta az igazgató.

A tanároknak a rendkívüli egészségügyi problémáikat jelezniük kellett, akiknek van ilyen gondja, azok az érettségi során természetesen nem vesznek részt az ügyeletben – emelte ki Zalay Szabolcs, majd hozzátette, hogy az egészséges tanárok „nagyon karakán módon” vállalják a munkát. Az ügyelet az iskolában 60 év felett ugyan nem kötelező, de még így is akadnak olyan tanárok, akik annak ellenére, hogy 60 évesek, vagy idősebbek, vállalják az ügyeletet.

Az érettségit a gimnáziumban egyetlen, komoly betegséggel küzdő diák mondta le, ugyanakkor ez a diák eleve nem is felvételizett volna – tudtuk meg az igazgatótól.
Zalay Szabolcs kérdésünkre elmondta, hogy ugyan a ballagás jelen helyzetben hagyományos módon nem valósulhat meg, de mindenképp megteszik a „búcsúzás gesztusát”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a végzős osztályfőnökökkel közösen egy videósorozatot készítenek a diákoknak, amiből egy búcsúfilmet vágnak össze nekik. A ballagási tarisznyákat később vehetik majd át az érettségizők – mondta végül az igazgató.

„Szeretnének már túl lenni rajta…”

Amreinné Pesti Ágnes, a Koch Valéria Iskolaközpont intézményvezetője lapunknak elmondta, hogy semmilyen félelemérzet, bizonytalanság nem tapasztalható iskolájukban a az érettségivel kapcsolatban, sem a tanárok, sem a diákok részéről.

A tanárok önként jelentkezhettek

– Nagyon pozitív módon álltak az érettségiztetéshez a tanáraink. Azokat természetesen kivettük a felügyeleti rendszerből, akik 60 év felettiek, vagy épp betegek. A diákok pedig várják, nagyon szeretnének már túl lenni rajta. Eddig pedig még egyetlen diákunk sem lépett vissza az érettségitől. A termekben lesz fertőtlenítő és maszk mindenki számára, az asztalokat pedig úgy rendezzük el, hogy a diákok között tudjuk tartani a másfél-kétméteres távolságot. Egy teremben 9 diák fog érettségizni – mondta.

Hozzátette, hogy egy honlapjukra feltöltött, előre felvett tanári és igazgatói videóüzenettel búcsúznak majd a diákoktól.

„Van egyfajta óvatosság most mindenkiben…”

Kutas József, a Baptista Szeretetszolgálat fenntartása alatt működő pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója elmondta, hogy az érettségitől intézményükben eddig két diák lépett vissza, nyilván ők nem is felvételiznének felsőoktatási intézményekbe. Hozzátette, hogy ez nem rossz arány, tekintve, hogy az iskolába mintegy 120 diák jár.

– Van egyfajta óvatosság most mindenkiben, de félelem vagy pánik az nincs. Az előírások betartása mellett a diákjaink tisztességgel szeretnének most érettségit tenni. A tanárok önként jelentkezhettek az érettségi felügyelésére, és bőven jelentkeztek is annyian, hogy le tudjuk bonyolítani az érettségit. A termekben 10 diák lehet egyszerre, mindegyik teremben lesz tehát felügyelő is. Nincs 65 év feletti tanárunk, de azok, akik 60 évesnél idősebbek, nem is jelentkeztek az ügyeletbe – mondta.

A ballagás idén a neten történik

Az érettségire a diákokat időben kellőképp eltolva, az intézmény 3 bejáratán át engedik majd az iskolába és a számukra előre kijelölt termekbe (erről időben fognak értesítést kapni elektronikus úton), a diákok így nem kerülnek túl közel egymáshoz. Kutas József kiemelte, hogy maszkokat és fertőtlenítőszereket a fenntartó biztosít számukra, ugyanakkor tervezik azt is, hogy minden felügyelőtanár kap köpenyt is.

A ballagás online, az interneten követhetően történik majd a Széchenyiben, a meghívókat már ki is küldték. Az igazgató ehhez hozzátette, hogy „nem örülnek ennek, de most ez van”, abban pedig bízik, hogy az évzárót már a hagyományoknak megfelelően tudják megtartani.

„Nagyon sok dolog kimarad így az életükből…”

Ritter Attila, a Janus Pannonius Gimnázium igazgatója elmondta, hogy az intézményben a krónikus betegséggel küzdők körében van némi félelem az érettségivel kapcsolatban, de egyetlen tanár sem tagadta meg a felügyelői-érettségiztetői munkát. Kiemelte, hogy ugyan a kormányhivataltól a gimnázium kap majd védőfelszereléseket és fertőtlenítőket az érettségi idejére, de szerinte „ezek ígéretek, és hogy lesz-e belőlük valami, azt majd akkor meglátják”. Ezért az iskolában plusz fertőtlenítőkkel, maszkokkal és kesztyűkkel is készülnek a biztonság kedvéért – mondta.

A távoktatási időszak érettségije kezdődik nemsokára

A beléptetésre is ügyelni fognak, a cél itt is az, hogy a diákok ne kerüljenek közel egymáshoz. Hangsúlyozta, hogy a kitöltött és értékelt érettségi feladatlapokat sem akkor tekinthetik majd meg a diákok, amikor akarják, hanem előre elkészített beosztás szerint. Hivatalosan az iskolában senki nem lépett még vissza az érettségitől, de – mint mondta – ezt bármikor megtehetik a jövőben is.

– Pánik, félelem nincs, nem tudok róla, viszont tudom, hogy a diákok bizonytalanok és szomorúak, hiszen jelen helyzetben nagyon sok dolog kimarad így az életükből. Ezért próbáljuk megszervezni nekik a lehető legjobban a virtuális ballagást. Ugyanúgy megtartjuk a klasszikus beszédeket, mint korábban, a kamera pedig ugyanúgy végig fog menni az iskolában, ahogy a ballagók szoktak. Mindezt majd az iskola Facebook-oldalán, a YouTube-on és az iskola honlapján is követhetik a diákok. De tervezzük azt is, hogy ha júniusban már nem lesz veszélyhelyzet, akkor egy rendes ballagást is tartunk nekik, ha ez belefér még az idejükbe – mondta Ritter Attila.

„Ha eltolnánk két-három héttel, akkor se lenne jobb a helyzet…”

Bodáné Gálosi Márta a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiumának igazgatója elmondta, hogy van az iskolában annyi vállalkozó tanár, akik le tudják bonyolítani az érettségit, a veszélyeztetett tanárokat pedig mentesítették a munka alól.

– A diákok kimondottan szeretnének már túl lenni az egészen, mert már belefásultak ebbe az egészbe. Nekem is ez a véleményem egyébként, mert ha eltolnánk az érettségit két-három héttel, akkor se lenne jobb a helyzet. Minden biztonsági intézkedést meg fogunk tenni, nem lehet baj. Az érettségi időszaka alatt minden áldott nap minden termet fertőtleníteni fogunk a vizsgák után, ahogy a folyosókat is. Nem fogom engedni, hogy az érettségit javító tanárok egyből hozzáérhessenek a megírt dolgozatokhoz, csak egy bizonyos idő eltelte utána vehetik fel majd azokat – mondta.

Az iskolában 18 terembe osztottak el 174 diákot (közülük mindenki érettségizik), a terembeosztásokat itt is előre meg fogják kapni a diákok. A beléptetést ebben az intézményben is fokozott figyelemmel követik majd, annak érdekében, hogy a diákok ne tömegesen vonuljanak be.

Bodáné Gálosi Márta a fentiekhez hozzátette, hogy a ballagásra készülnek meglepetéssel a diákok számára. A meglepetés pedig nem lenne meglepetés, ha leírnánk, hogy mi is az.

Nem engedik el búcsú nélkül a diákokat 

– Az egyetemi gyakorló gimnáziumok egyetlen diákja sem lépett vissza mostanáig az érettségitől – mondta Turi Katalin, a Pécsi Tudományegyetem fenntartása alá tartozó Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Hozzátette, hogy a veszélyeztetett és a krónikus betegséggel küzdő tanáraikat természetesen nem fogják beosztani az érettségi felügyelésének folyamatába.

Kiemelte, hogy a tervek szerint a kormányhivatal ellátja majd az iskolát a szükséges védőeszközökkel és fertőtlenítőkkel, ugyanakkor az iskolát fenntartó egyetem is nagyon sokat fog segíteni az intézménynek a fertőtlenítők beszerzésében és az érettségi időszaka alatti folyamatos fertőtlenítésben is.

A Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában 58 diák ballag el idén, míg a Babits Mihály Gimnáziumban 180, ezeket a gyerekeket sem engedik el búcsú nélkül – mondta az igazgató. A Babitsban online ballagást tartanak, a Deákban pedig különböző videókban fogják feleleveníteni mindazokat a fontos eseményeket, amelyek meghatározták a végzősök elmúlt négy évét az iskolában.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés