5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálEz lett a virágzó Esztergomból a „függetlennel"

Ez lett a virágzó Esztergomból a „függetlennel”

Elhibázott beruházások, megígért, majd végre nem hajtott elszámoltatás, elbukott perek, kikapcsolt közvilágítás, a Duna által elöntött mélygarázs, hatalmas politikai perpatvar – ez jellemezte Esztergomot az előző években.

Emlékszik még valaki Tétényi Évára? Nem valószínű, noha 2010 után a baloldali sajtó ünnepelt sztárja volt, az ember, aki legyőzött egy fideszes polgármestert. Olyannyira, hogy időnként úgy is felmerült a neve, mint aki Orbán Viktor miniszterelnök kihívója lehet. Igaz, ezek a hangok elhalkultak az után, hogy 2014-ben Esztergomban sem tudta megvédeni polgármesteri posztját fideszes kihívójával, Romanek Etelkával szemben.

2010-ben azonban függetlenként nyert a fideszes Meggyes Tamással szemben – az ellenzéki pártok támogatásával, hasonlóan ahhoz a recepthez, amit később Hódmezővásárhelyen, majd azóta sok nagyvárosban próbál megvalósítani az ellenzék. Tény és való, Meggyes Tamással szemben sok esztergominak volt ellenszenve, és nemcsak az ellenzékieknek, ezt jól mutatja, hogy bár Meggyes megbukott, a Fidesz mégis többséget szerzett a testületben. Meglehetősen érdekes beruházások zajlottak akkoriban a városban: ennek egyik emblematikus eleme az a mélygarázs, amit a város megszerzett, noha a „szigeten” épült (Esztergomban a Duna és a Kis-Duna közé ékelődik be a Prímás-sziget). Az egy erősen árvízveszélyes rész, nem is meglepő, hogy egy árvízkor a mélygarázst színültig öntötte el a Duna – előzőleg sokan felvetették, biztosan ide kellett-e építeni és biztosan meg kellett-e szereznie a városnak. Ugyancsak a szigeten torzóként áll egy félig befejezett szálloda – hatalmas betonelemek merednek az ég felé.

Tétényi Éva függetlenként való megválasztásakor sok mindent ígért, de mint a kormánnyal nem igazán szimpatizáló Átlátszó cikkéből is kiderül, ebből sok minden nem teljesült. Olyannyira nem, hogy 2014-ben az új, immár fideszes polgármester évek óta halasztott peres ügyekkel találta magát szembe.

A városlakók pedig azzal szembesültek, hogy a város élhetetlenné válik, szó szerint. A korábban felújított belváros gyakorlatilag kihalt, volt idő, hogy a főtéren és a sétálóutcán egy-két üzlet volt csak nyitva. Tétényi Éva független polgármester idején elszámolási viták miatt már a közvilágítást is kikapcsolták – másfél évig nem tudott ezzel a helyzettel megbirkózni az akkori vezetés. Viccesnek hat, de az esztergomiak kevésbé örültek, hiszen zseblámpával bukdácsoltak a töksötét városban. A város pénzügyi helyzete is viták tárgya volt, úgy, hogy ott üzemel az ország egyik legnagyobb autógyára, a Suzuki – az iparűzésiadó-bevétel elvileg komoly summa lenne.

2014-ben Tétényi Éva független jelöltként veszített a fideszes Romanek Etelkával szemben. Az Átlátszó cikke szerint Tétényi azt mondta, jó költségvetésű várost ad át, majd az új vezetés sorra talált „csontvázakat” a pénzügyek terén. Az új, immár fideszes városvezetés indíttatta el újra a közvilágítást, ismét egyre több üzlet nyílt a belvárosban, igyekeztek rendbe tenni a pénzügyeket, a folyó peres eljárásokat. Tétényi Éva a vereség után Budapestre költözött Esztergomból.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő