Ez volt a pécsi székesegyház legnagyobb ellensége

A Pécs templomainak történetét bemutató sorozatunkban értelemszerűen kiemelt helyet foglal el a székesegyház: már bemutattuk, hogyan alakult át az 1800-as években, és azt is, miért ágyúztatta Zrínyi Miklós. Most még messzebb hajózunk vissza az időben, és megmutatjuk, mi volt a legnagyobb ellensége Pécs büszkeségének.

hirdetés

Ha arra tippelünk, az ellenséges hadak okozták a legnagyobb károkat a középkorban a pécsi székesegyházban, csalódnunk kell: a legnagyobb ellenség ugyanis a tűz volt. A mai pécsi székesegyház ősét még képekről sem ismerhetjük, készültek rekonstrukciók, de az adatok meglehetősen hiányosak. Nem véletlenül: az köztudott, hogy a pécsi püspökséget 1009-ben alapították, bő 50 év múlva viszont már a harmadik (!) székesegyházat kellett felépíteni. Az elsőt valószínűleg Bonipert püspök egy ismeretlen ókeresztény vértanú emlékkápolnáját bővítve alakította ki.

A második, már jelentősebb épületet viszont a Képes Krónika is megemlíti, ugyanis az ifjú Salamon király Géza és László herceggel együtt Pécsre utazott 1064-ben. Mint a krónika írja:

„Ott azután húsvét napján Géza herceg nagy tisztességgel, a maga kezével tette fel a koronát Salamon király fejére az ország főembereinek jelenlétében, és úgy vezette be dicsőséggel Szent Péternek, az apostolok fejedelmének királyi bazilikájába. A következő éjszaka azonban a jövendő viszály és zűrzavar előjele nyilatkozott meg: hirtelen tűzvész támadt, és elborította az egész egyházat, mind a palotákat és a többi épületeket, és mindazt, ami hozzájuk tartozott; a szörnyű tűzvész mindent elemésztett.”

Úgyhogy neki kellett látni a harmadik székesegyház felépítésének. Mint a Katolikus Lexikon írja, az altemplom már az 1064-es tűzvész után épült, majd a 11. század végén és a 12. század elején erre emelték a szentélyt. A maira emlékeztető, négytornyos székesegyház az 1100-as évek végén alakult ki.

A székesegyház folyamatosan gyarapodott, azonban a tatárjárást ismét megszenvedte, ugyanis a beözönlő hordák a város jó részével együtt ezt is felgyújtották. Azon pedig az eddigi történtek fényében meg sem lepődünk, hogy a 13. század végén ismét leégett, igaz, ekkor már nem a tatárt lehetett okolni, hanem az egymással harcoló tartományurak csatározásainak esett áldozatául.

1350 után már úgy alakították át a székesegyházat, hogy a tűznek jobban ellenálló legyen, a korban modernnek számító bordás keresztboltozatokkal látták el. A reneszánsz korszak (ekkor volt pécsi püspök Janus Pannonius is) a gyarapodás időszaka volt, azzal együtt, hogy nagyobb átépítés nem folyt, ám jelentős kincsekkel gyarapodott a templom. Ezek közül az egyik legjelentősebb a ma a Corpus Christi-kápolnában látható, süttői márványból készült szentségház:

Ahogy a Katolikus Lexikon írja, a pécsi székesegyház „reneszánsz kincsekkel gyarapodott és tökéletes állapotban állt” 1543-ig. Akkor foglalta el a török Pécset, ami a székesegyház számára is tragikus helyzetet hozott…

Fotók: Pécsi Egyházmegye, Loósz Róbert

Felhasznált források: Pécs Lexikon, Katolikus Lexikon

 

hirdetés

Hirdetés