Az elmúlt időszakban több olyan fejlesztés is történt Pécsett, amely révén új álláslehetőségek nyíltak meg, ráadásul a már itt működő cégek közül több is jelentős bővítést hajt-hajtott végre. Mutatjuk, milyen lehetőségek vannak jelenleg!

Az elmúlt hetekben-hónapokban egyre-másra számolhattunk be olyan pécsi gazdaságfejlesztési hírekről, amelyek révén számos új munkalehetőség is megnyílt. Csak néhány példa: elkészült a pécs-pogányi repülőgépgyár, amely 115 új állást teremt, még a korábbi terveknél is több embert kíván foglalkoztatni Pécsett a világ egyik vezető hűtés-fűtéstechnikai cége, a német Viessmann, és Pécs-Újhegyen nyitott üzemet a szintén német Warema, amelyik árnyékolástechnikai elemeket gyártó egységébe keres új munkavállalókat.

A német Warema pécsi üzeme nemrég nyílt meg

Tudni kell, hogy ezek a fejlesztések nem véletlenül pottyannak Pécsre, a városok között komoly konkurenciaharc dúl az új állásokat hozó, adót fizető befektetőkért. Emiatt is fogalmazott úgy Páva Zsolt, Pécs polgármestere az egyik cégavatón, hogy a gazdasági mutatók, a számok mellett az is fontos, hogy egy város mennyire befogadó, mennyire érzi át a fontosságát annak, hogy egy cég nála települjön le. Mint hangsúlyozta, meggyőződése, hogy Pécs ilyen befogadó város.

A német Viessmann vagy éppen a szintén több száz új munkatársat kereső amerikai Harman is számos település közül választotta ki Pécset, nyilván nem véletlenül. A Viessmann pécsi egységének vezetője, Sebastian Debes a közelmúltban azt emelte ki, úgy vélték, Pécs ideális lesz a műszaki háttértámogatást nyújtó centrumuk számára, hiszen sokan beszélnek németül, az önkormányzattól minden támogatást megkaptak a fejlesztéseikhez, s emellett mind a középiskola, mind az egyetem műszaki képzése magas színvonalú. Angelique Renkhoff-Mücke, a Warema-csoport elnök-vezérigazgatója pedig a napokban úgy fogalmazott: Pécsett megtalálták a képzett munkaerőt, a megfelelő infrastruktúrát, ráadásul az önkormányzat is nagyon segítőkészen állt a fejlesztéshez.

A Hauni már mintegy 1300 dolgozót foglalkoztat Pécsett

Ha pedig emellett azt is tudjuk, hogy a már jó ideje Pécsett működő nagyvállalatok, például a gépgyártó Hauni (amelyik immár mintegy 1300 dolgozót foglalkoztat) vagy épp a BAT Pécsi Dohánygyára is keres új dolgozókat, nem lepődhetünk meg, ha az állásportálokon szép számmal találhatunk pécsi lehetőségeket. A nagyvállalatok jó része saját maga, illetve állásközvetítő, fejvadász cégeken keresztül keres új dolgozókat.

Érdemes ugyanakkor a Nemzeti Munkaügyi Hivatal állásportálját is megnézni, itt is számos pécsi lehetőség közül lehet szemezgetni. Jól látszik, hogy nagy a kereslet a dolgozókra az üzemeken kívül az építőiparban is: várnak a társaságok például bádogost, gipszkartonszerelőt, lakatost, villanyszerelőt, de még segédmunkást is – ehhez végzettség sem kell. A statisztikák szerint sok állástalannak ugyanis nincs képzettsége (ez bizony manapság eléggé megnehezíti a munkahely megtalálását), de itt is találhatunk olyan állásokat, ahová még a 8 általános is elég. Természetesen itt viszont a bér is ehhez illeszkedik.

Bár a pécsi álláslehetőségek illeszkednek az országos trendhez (az építőipar mellett például a kereskedelem és a vendéglátás jelent komoly „szívóerőt”), van kifejezetten pécsi sajátosság is. Az egykori kesztyűnagyhatalom városba ugyanis ismét keresnek kesztyűdíszítőt és -varrót is.

Hirdetés