Ezeket a programokat még véletlenül se hagyd ki októberben!

Beköszöntött az ősz második hónapja, vele együtt pedig jobbnál jobb programokat találni a városban és a Pécs környéki településeken, sőt az őszi lombkoronában pompázó erdőkben is. Mutatjuk, mik lesznek a legizgalmasabbnak ígérkező események. 

hirdetés

Buli, buli, buli!

7. Kertváros Nap – 10. 05.

Már hetedik alkalommal rendezik meg a kertvárosiak kedvenc programját, idén október 5-én kerül rá sor. Felnőtteket és gyerekeket egyaránt várnak a Maléter Pál út melletti füves területen. Többek között Krisz Rudi koncertje, valamint Vastag Csaba és Vastag Tamás műsora várja az érdeklődőket, de az esti tűzijátékot sem érdemes kihagyni. Részletek ITT.

III. Pécsi Harmonika Fesztivál – 09. 30. – 10. 05.

Több napon keresztül szól különböző helyszíneken a harmonikaszó Pécsett. Nem csak gálakoncertre és flashmobra számíthatnak az érdeklődők, de kávéházi zenélésre is. ÍME a részletek. 

Szabadságkoncert – 10. 08.

Pécs csatlakozik a „30 éve szabadon” Emlékévhez kapcsolódó programokhoz. Ennek keretében a rendszerváltás örömét és felszabadultságát, a szabadság és a függetlenség visszaszerzésének eufóriáját eleveníti fel két ikonikus rockzenekar koncertjével Pécs főterén. Még több információ ITT.

I. Délszláv Fesztivál Mohácson – 10. 11.

A balkáni hangulat és a pörgős, szláv ritmusok szerelmeseinek Mohácson a helye október 11-én. A legendás, jugoszláv Plavi Orkestar zenekar műsora után hajnalig tartó bál várja az érdeklődőket. Még több információért KATT IDE.

Filmekből nem lesz hiány

8. Szemrevaló (Sehenswert) Filmfesztivál – 10. 08.

A Goethe-Institut Budapest, az Osztrák Kulturális Fórum Budapest, a Svájci Nagykövetség és a pécsi Lenau ház közös rendezvénye immár nyolcadjára hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal. ITT a program. 

4. Európai Art Mozi Nap – 10. 13.

A művészmozik és az európai film ünnepe – Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége, az Europa Cinemas, valamint itthon az Art Mozi Egyesület negyedik éve rendezi meg az Európai Art Mozi Napot, hogy ezzel hívja fel a figyelmet az európai film sokféleségére és a művészmozik mint kulturális és közösségi terek fontosságára. IDE kattintsunk a részletes programért. 

12. Koreai Filmfesztivál – 10. 26–27.

Magyarország és a Koreai Köztársaság diplomáciai kapcsolatfelvételének 30. évfordulója mellett idén ünneplik a koreai film megszületésének centenáriumát is. A jeles évfordulók és filmtörténeti pillanatok tiszteletére különös figyelemmel alakították ki az idei filmfesztivál programját. ÍME a részletek. 

Készítsük ízlelőbimbóinkat, mert októberben szükség lesz rájuk!

Villányi Vörösbor Fesztivál – 10. 04–06.

A villányi borvidék legnagyobb gasztronómiai fesztiválján a borospincéktől a Villányi Rendezvénytérig zajlanak majd események, ahol a különböző zenei produkciók, hagyományőrző bemutatók és a szüreti felvonulás mellet kulturális és gasztronómiai csemegék is várják az érdeklődőket. A kínálatból természetesen a térség legjobb borai sem hiányozhatnak, melyekből kedvükre kóstolhatnak a látogatók. ITT még többet olvashatunk róla. 

Zero Waste, avagy hulladékmentes vásár Pécsett – 10. 20.

Pécsi és környékbeli kistermelők, kézművesek jobbnál jobb portékáival találkozhatunk a Pécsi Kulturális Központ aulájában október 20-án. A vásáron többek között beszerezhetünk alapvető élelmiszereket kimérve vagy betétdíjas üvegekbe csomagolva, amiket később visszajuttathatunk a termelőhöz. A részletes leírás ITT található. 

V. Palotabozsoki Disznótoros Fesztivál – 10. 26.

Látványdisznóvágás, kolbásztöltőverseny, ingyenes borkóstolás, kultúrműsor, bál, és természetesen disznótoros vacsora tartoznak a már hagyományosnak számító eseményhez. IDE kattintva még többet megtudhatunk.  

Gyerekeknek tökfaragás és állati szórakozás

Állatok Világnapja a Pintér-kert Arborétumban – 10. 04.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa által vezetett programon megismerhetőek a felelős állattartás szabályai, valamint a foglalkozáson részt vevők bepillantást nyerhetnek az őshonos és a vadon élő állatok életébe. IDE kattintsunk még több információért. 

Állatok Világnapja – 10. 05.

Október 5-ére ne tervezzünk semmit, már megvan a tökéletes program. Minden állatimádót vár a pécsi zoo népes családja, hiszen ez a nap róluk szól. IDE KATT a részletekért.  

Pécsi Óriástök Fesztivál 2019 – 10. 13.

Elérkezett az időpont, hogy eldőljön, ki lesz idén a pécsi óriástök-nevelés bajnoka. Erre az alkalomra egy családias rendezvénnyel készülnek sok díjazással, bábelőadással, kézműves lehetőségekkel. ÍME a program. 

Száguldás bobbal, lábon vagy több keréken…

53. Mecsek Rallye – 10. 10–12.

Az autók és a sebesség imádói ne keressenek már programot október második hétvégéjére, hiszen közeleg az idei Mecsek Rallye. IDE kattintva látjuk, mit érdemes a naptárba felírni.

I. Decathlon Kincskereső Városi Túranap – 10. 12.

Az köztudott, hogy az őszi erdők rengeteg kincset rejtegetnek, de vajon milyen kincsekre bukkanhatunk Pécsett, a belváros szívében? Ezt 2-5 fős csapatok ingyenes játékban deríthetik ki. A játékos kincskeresés során a magyar vándor nyomára kell a csapatoknak bukkanni, akinek életét és viszontagságos kalandjait megismerhetik a túra során. Pécs belvárosának öt helyszínén kell különféle logikai feladatokat megoldani, és az apró rejtvényeket összerakva fény derül a vándor kilétére is. Még több részlet ITT. 

Halloween-est és éjszakai bobozás a MEXben – 10. 31.

Szellemes suhanásra invitálnak mindenkit az év utolsó éjszakai bobozásán a Mecsextrém Parkba. A tavalyi fergeteges hangulatot szeretnék felülmúlni, a csúszások között meleg itallal, hangulatos térzenével, arcfestéssel várnak minden érdeklődőt. Sőt, a jelmezben érkezők még ajándékban is részesülnek. Információk ITT.

A stílus is beköltözik a városba

DesignPécs 2019 – 10. 01–06.

Immár 6. alkalommal rendezik meg a DesignPécs rendezvényt, amely a DesignHét Budapest hivatalos partnerrendezvénye. Egyetemi és vállalkozói kiállítások, programok, divatbemutatók, design street, workshopok, műhelylátogatás és még számos program lesz ez alatt a pár nap alatt. Részletek korábbi cikkünkben, ITT.

Hirdetés