A Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Emléknapja alkalmából avattak emlékművet a Kálvária utcában a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékére. Az ünnepségen Őri László, Pécs alpolgármestere köszöntötte a túlélőket. 

A hortobágyi kényszermunkatábort a kommunista diktatúra hozta létre az 1950-es évek elején Magyarország keleti részén. 1950 és 1953 között mintegy tízezer embert telepítettek ki bírói ítélet nélkül. Fegyveres őrizet mellett, embertelen körülmények között kellett kényszermunkát végezniük a Hortobágy, Nagykunság és Hajdúság környéki állami gazdaságokban.

Mint Őri László, Pécs alpolgármestere elmondta, a kuláklistákon szereplő személyek 1953 után is folyamatos hatósági vegzálások potenciális áldozatai voltak. A nyílt terrort a mindennapos fenyegetés váltotta fel. Az áldozatokat kényszerű hallgatás és dermedt félelem fogta körül.

– Az áldozatok, több tízezer tönkretett élet, emberi sors igazsága vádolja az elkövetőket az örökkévalóságban is. Az áldozatok szenvedése és ártatlansága örökre emlékezni szólít bennünket. Ez az utókor erkölcsi elégtétele, melyet Magyarország polgári kormánya 2012-ben törvénybe foglalt, amikor június 29-et a kommunizmus kulák áldozatainak emlékére emléknappá nyilvánította – hangsúlyozta Pécs alpolgármestere pénteken.

– Péntekre virradó hajnalban arra ébredtünk, hogy puskatussal verték otthonunk bejárati ajtaját. „Az otthon, s a ház elhagyására” – hangzott a parancs, majd a sellyei vasútállomásra hurcoltak minket, aztán marhavagonokban szállították az ormánsági falvakból összeterelt embereket a Hortobágyra – meséli emlékeit Szatyor Győző faszobrász és grafikusművész, a kitelepítések egyik elszenvedője.

Dr. Guzsvány Mihályné, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének tagja ünnepi beszédében kiemelte, hogy a hortobágyi kényszermunkatáborok olyannyira nem kerülnek a köztudatba és a történelemkönyvekbe, hogy ma az érettségi előtt álló diákok is elkerekedett szemekkel hallgatják az erről szóló beszámolókat.

– Szinte szemrehányóan olvassák fel a történelemkönyvükből a diákok a kommunista diktatúra munkatáborait, ahol Hortobágyot még csak hírből sem említik. Azt a munkatábort, ahol jól gazdálkodó, baranyai paraszt családok éltek állati körülmények között – mondta el dr. Guzsvány Mihályné, a kitelepítések másik elszenvedője.

Az ünnepi megemlékezés után megszentelték, és megkoszorúzták Szatyor Győző, Koós Károly-díjas faszobrász és grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának szobrát. A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének jóvoltából, a Baranya megyéből a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcolt, kitelepített és vagyonát, valamint egzisztenciáját elvesztett közel 1000 főre emlékezhetünk a Kálvária dombon.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés