Hirdetés

A jó idő beköszöntével már javában folyik Pécsett a fák, cserjék ültetése, de már a virágágyásokban is folyik a munka. Nem kell sokat várni a leanderek, pálmák kihelyezésére sem, májusban pedig több tízezer egynyári virágot ültetnek ki.

A városban járva-kelve számos helyen láthatjuk a kertészeket, amint Pécs zöldterületeit gondozzák, ez is csalhatatlan jele annak, hogy megérkezett a tavasz. Ez nem is meglepő, Pécs közismerten zöld város (a helyieknek talán megszokott, de az ide érkező turisták mindig elcsodálkoznak, mennyi fa, bokor, virág szépíti a települést). Mint a Biokom Nkft.-től megtudtuk, csak tavaly összesen 2474 fát és cserjét ültettek ki több városrészben, így például Kertváros, a Tettye, Uránváros számos pontján.

A tavaly ősszel elkezdett munkák idén is folytatódnak, tavasszal 400-500 fa és körülbelül 1000-1500 cserje kerül a földbe. Az egyik nagy program a köztemető fásítása, csak itt mintegy 250 facsemete ültetése folyik, ezek az ifjú növények eddig a Városi Csemetekertben növekedtek. Nagyszabású ültetés zajlik tavasszal emellett a Niké-szobor környékén, illetve a tavaly elkészült új bálicsi tehermentesítő út mellett is. Itt már tavaly ősszel, civilek segítségével kezdődött a terület zöldítése, most ez folyik tovább.

A bálicsi új tehermentesítőnél már tavaly diákok segítségével is ültettek fákat

A munkákat ugyanakkor nehezíti, hogy meglehetősen száraz a talaj, ez jóval több feladatot ró a kertészekre.

Emellett zajlik a virágágyások előkészítése, a fagy ellen betakart rózsatövek „felszabadítása”, és a gyomlálás is. A korábban elültetett hagymások már szépen növekednek is.

A következő látványos változás a dézsás növények, a leanderek, pálmák megérkezése lesz (tavaly egyébként videót forgattunk arról, mit szólnak a külföldi turisták Pécshez, a hatalmas leandereket többen is megemlítették – ITT nézhető meg a felvétel). Bár már sok pécsi magánkertben kivitték a növényeket a szabadba, Pécsett hagyományosan április közepétől láthatjuk a köztereken, utcákon a leandereket, ezek ugyanis eléggé „el vannak kényeztetve”, temperált csarnokban töltik a telet, a szakemberek nem akarják, hogy egy beköszöntő hideg kárt tegyen bennük márciusban.

Májusban pedig az egynyári virágok kiültetése ad nem kis feladatot, ugyanis mintegy 40.000 (!) tő virágot helyeznek a földbe a kertészek Pécsett.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét