Hirdetés

A pécsi önkormányzat elindítja a Dénesi Ödön Programot, ami kedvezményes telekvásárlást biztosít az első otthonukat építőknek. Erről tartottak sajtótájékoztatót a városházán ma reggel a városvezető koalíció frakcióvezetői, valamint Péterffy Attila polgármester és Ruzsa Csaba alpolgármester.

Péterffy Attila polgármester elmondta, választási programja kiemelten kezelte a fiatalok itt tartását és Pécsre csábítását, a város élhetőbbé tételét. Hozzátette, bár a megvalósítást hátráltatta a járvány, a jövő heti közgyűlés már tárgyalni fog a Dénesi Ödön Programról és remélhetőleg meg is szavazza azt.

Péterffy Attila, Kunszt Márta, Siposné Bikali Éva, Csaba István

A program kedvezményes telekvásárlást biztosít frissen végzett, Pécsett maradó, vagy a városba visszaköltöző, első lakáshoz jutó fiataloknak. Komoly kihívás ez, mondta a polgármester, hiszen jelenleg korlátos gazdálkodási lehetőségei vannak az önkormányzatoknak.

Mint mondta, a telkeket független értékbecslő által meghatározott értékük 50 százalékáért lehet majd megvásárolni.

Ruzsa Csaba és Ágoston Andrea

Ágoston Andrea arról beszélt, hogy több ütemben alakítják ki a telkeket, első körben 15, közművesített telket lehet majd megvásárolni, mégpedig Borbálatelepen, a Hársfa utcától északra, a Mécses utcában. 

Siposné Bikali Éva mindehhez hozzátette, hogy ha ezek a telkek elkelnek, akkor a Neumann János (Málom), és a Fagyöngy utcában (Rózsadomb), később pedig Nagyárpádon alakítanak ki újakat.

Csaba István arról beszélt, hogy a Dénesi Ödön Programon kívül a tervezett szociális lakásprogram is segítséget nyújt majd a lakásproblémák megoldásában.

Fogarasi Gábor elmondta, elkészült az önkormányzat lakáskoncepciója, aminek ez a program is része. A koncepciót először a témában érintett civil szervezeteknek juttatják el véleményezésre, majd a sajtónak is bemutatják.

Fogarasi Gábor

Kunszt Márta szerint kiemelten fontos, hogy a fiatalok újra fantáziát lássanak ebben a városban és letelepedjenek.

Ruzsa Csaba arról beszélt, hogy átfogó gazdaságfejlesztési koncepcióval készül a város. A lakhatás mellett munkalehetőséget is biztosítani kell a fiataloknak, mondta, zöldebbé és okosabbá kell alakítani a várost, ennek érdekében több lépést is terveznek tavaszig, és számos szereplővel egyeztetnek, hiszen az önkormányzat egyedül nem tud minden kapcsolódó problémát megoldani.

A Dénesi programról elmondta, az adásvételi szerződésben fixálni fogják, hogy két éven belül használatbavételi engedélyt kell szerezni az építendő házra. A jelenleg a Pécsi Vagyonhasznosító tulajdonában lévő telkeket csak saját célra lehet használni. 

A PécsMa kérdésére az alpolgármester elmondta, a telket vásárlók nem lehetnek fiatalabbak 18-nál, és idősebbek 40-nél. Előnyt élveznek azok, akik érettségivel és egyetemi diplomával rendelkeznek. Nincsenek ugyan kizárva a programból az egyedülállók, de a gyereket tervező, vagy már gyerekkel rendelkezők párok szintén előnyt élveznek az elbírálás során.

[su_box title=”Dénesi Ödön Uránváros tervezője volt” style=”glass” box_color=”#c59fe7″ radius=”2″]Dénesi Ödön építész Kárpátalján született 1921-ben. Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. Uránváros után Pécs kertvárosi városrészét, valamint Kaposvár és Komló városrészeit is megtervezte. 2011-ben hunyt el. [/su_box]

Hirdetés