Feljelentést tett a Fidesz is a sorozatos plakátrongálások miatt

A Fidesz szerint a magukat hol álcivilnek, hol baloldalinak nevező, ám valójában csak a Gyurcsány-féle hazudozást és haszonlesést szem előtt tartó, saját érdekeiket képviselő Péterffy Attila és romboló bandája követnek el törvénysértéseket. Az LMP után a Fidesz is feljelentést tett a plakátrongálások miatt. 

hirdetés

Hoppál Péter, a Fidesz pécsi elnöke közölte, a városi szervezetük elnöksége felháborítónak tartja azt, amit a baloldal művel a pécsi kampányban: miután tönkretették a várost, csődöt hagytak maguk után és civilként nevezik meg magukat, botránytól terhes az ő pécsi kampányuk.

– Egy erdőégetőt indítanak polgármesterjelöltnek, és tudjuk, hogy hazudtak reggel, délben és este, ahogy ezt Gyurcsány Ferenctől tanulták – mondta Hoppál Péter kedden újságíróknak, és hozzátette: hétvégén, fényes nappal érték tetten őket, ahogy rongálják más szervezetek plakátjait. A Fidesz ezért megtette a bejelentését a választási bizottságnál, s várják, hogy kivizsgálják az eseteket.

– Nem hiányzik Pécsnek, hogy olyan baloldali figurák kerüljenek Pécs élére, akik egyszer már bizonyították, hogy utánuk csak nyomor, csőd és katasztrófahelyzet marad. Hiába erőlködnek plakátok rongálásával, abba bízunk, hogy a pécsiek nemet mondanak a Gyurcsány-féle hazudozásra, az erdőégetésre, a migránsok betelepítésére és a baloldal újabb térnyerésére – fogalmazott a politikus.

A politikus beszélt arról is, hogy két feljelentést is tettek, információik szerint az egyik esetben egy pécsi baloldali, MSZP-s politikussokkal kiváló kapcsolatot ápoló ingatlanos nagyvállalkozót értek tetten.

Hoppál arra is kitért, hogy bizonyos körzeteken csak az LMP és a Fidesz plakátjait tették tönkre, míg a Mindenki Pécsért Egyesület reklámjaihoz nem nyúltak hozzá.

Az LMP a közelmúltban hasonló rongálások miatt tett feljelentést. Az LMP-re egyébként azóta zúdul össztűz a DK-MSZP által vezetett baloldalról és szimpatizánsaiktól, amióta nem álltak be a Gyurcsány Ferenc pártjai által vezetett baloldali szövetségbe. Az LMP egyik „főbűne” pedig az lett, hogy zöldpártként nem támogatták automatikusan a mecseki erdők elégetésével vádolt baloldali polgármesterjelöltet.

Sajtóközlemény

„Csőd, hazudozás, erdőégetés, pusztítás, után most rongálással bukott le a baloldali, Gyurcsány-féle csapat Pécsett. És közben sumákol tovább.

Felháborítóak és méltatlanok a demokratikus játékszabályokhoz azok az esetek, amelyek Pécsett történtek az elmúlt napokban, amikor is önkéntesek fülön csípték a Gyurcsány-féle baloldal, vagyis az erdőégető Péterffyék embereit, akik mások tulajdonát képező vagyontárgyakat (plakátokat, plakát tartókat, city light állványokat) rongáltak meg az utcán fényes nappal.

A rongálási cselekményről értesítettük a Választási Bizottságot, kérve, állapítsa meg a törvénysértést.

Azok a magukat hol álcivilnek, hol baloldalinak nevező, ám valójában csak a Gyurcsány-féle hazudozást és haszonlesést szem előtt tartó, saját érdekeiket képviselő Péterffy Attila és romboló bandája követték el a törvénysértést, akik ezzel folytatják azt a gyurcsányi hagyományt, hogy hazudnak reggel, éjjel meg este. Ugyanazok teszik ezt, akik milliárdokat osztottak ki jutalomként részben önmaguknak Pécsett, miközben a városnak 50 milliárdos kárt okoztak, akik letarolták a Mecsek erdeinek egy részét, majd elégették, hogy még több pénzt kereshessenek, akik lényegében ellopták a városi autóbuszokat, akik mások halálával és katonasírokkal szórakoznak és szórakoztatják magukat, és még sorolhatnánk gaztetteiket.

Méltatlanok Pécshez! Méltatlanok arra, hogy bárkit is képviseljenek, mert most, amikor még meg sem választották őket, máris árulják a várost Brüsszelben, máris tárgyalnak a júdáspénzről, hogy migránsokat telepítsenek közénk, miközben a pécsiek 98 százaléka fejezte ki azt a szándékát, hogy nem kérünk a migránsokból.

A pécsiek 2009 óta minden választáson – legyen az önkormányzati, parlamenti vagy európai választás – elzavarták a bukott, levitézlett baloldal képviselőit, mert békében, biztonságban akarunk élni, nevelni gyermekeinket, gondozni szüleinket.

Most, október 13-án is meg fogjuk védeni Pécset, meg fogjuk védeni városunkat a Gyurcsány–Péterffy-féle romboló bandától!

Legyünk ott mindannyian vasárnap, védjük meg Pécset!

Fidesz Pécsi Elnöksége”

Hirdetés