6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekFélmilliárdos fejlesztés indul az ormánsági iskolában

Félmilliárdos fejlesztés indul az ormánsági iskolában

Egy uniós pályázaton nyert el 459 millió forintot a Baranyai Református Egyházmegye a drávafoki iskola felújítására, bővítésére és egy tornacsarnok építésére. A fenntartó saját erőből is támogatja az iskolafelújítást, ahogy már korábban is komoly erőket mozgósított az ormánsági iskola érdekében.

Sajtótájékoztatón jelentette be Hoppál Péter országgyűlési képviselő, Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója és Győrfi Bálint, a Baranyai Református Egyházmegye esperese, hogy jelentős fejlesztés indulhat el a drávafoki általános iskolában.

Az eseményen Hoppál Péter felidézte, 1948-ig református iskola működött Drávafokon, akkor azonban államosították. 2008-ban az előző kormány oktatáspolitikája megszűnésre ítélte a kistelepülések iskoláit, veszélybe került a drávafoki intézmény is. A helyiek a református egyházhoz fordultak, a helyi iskola a Pécsi Református Kollégium tagintézménye lett. Akkor 55 diákjuk volt, mára több mint 90 tanulót oktatnak, az elmúlt időszakban a református egyházmegye komoly összegeket költött az iskola felújítására, most pedig egy uniós pályázat révén nagyszabású fejlesztés indul.

Hoppál Péter, Kádár Péter és Győrfi Bálint ismertette a fejlesztést

Mint Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója elmondta, tornaterem-építés, iskolafelújítás és -bővítés is szerepel a most induló programban, amelyre 459 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaptak, de hogy a beruházás tényleg teljes legyen, valószínűleg további 10 százalékos önerővel is bővítik. Eddig a gyerekek jó időben az iskolaudvaron, télen a folyosókon tornázhattak, most egy új tornaterem épül, és két új tanterem is szolgálja majd a diákokat. A munkák 2020 végén fejeződhetnek be.

Győrfi Bálint, a Baranyai Református Egyházmegye esperese hangsúlyozta, a református egyház mindig is szívén viselte az országban az oktatás ügyét. Tudni kell egyébként, hogy a drávafoki intézmény egy szegény vidéken, az Ormánságban működik, így a tehetséggondozásra, a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására külön program is folyik.

Holland diákok érkeztek a „sajtvárosból”

A Pécsi Református Kollégiumnak 1994-es megalapítása óta vannak nemzetközi kapcsolatai, 2017 óta a holland Gouda város Driestar College iskolájával működnek együtt. Ezen a héten holland diákok érkeztek Pécsre, mint kiderült, a pécsi lehetőség a legnépszerűbb körükben, noha a holland intézménynek dél-afrikai, dán, német és francia partnerei is vannak. A következő tanévre már most kétszeres a túljelentkezés a holland diákok között. Ahogy Hoppál Péter fogalmazott, „valamit tud a pécsi miliő, a pécsi kisugárzás, a pécsi vendégszeretet”. Korábban egyébként nemcsak pécsi diákok, hanem az iskola többszörös Helikon arany minősítésű, különdíjas 40 fős vegyeskara is ellátogatott Goudába, és Pap Tamás karnagy vezetésével nagy sikerű koncertet adott.

(Kiemelt fotó: Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskolája)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő