Felpezsdült a Mecsekoldal a Tettye Pikniken!

A Tettyén élőknek és az oda látogatóknak nem egy átlagos péntek délután a mai – a hét utolsó napján a pihenést és szórakozást a negyedik alkalommal megrendezett Tettye Piknik biztosította. A Pécsi Polgári Szalon rendezésében megvalósult rendezvényen a tettyei romoknál ugrálóvár és táncház is várta a pécsieket.

– Miután Kertvárosban, Uránvárosban és a keleti városrészekben is vannak olyan programok, amik a helyi közösségek formálását fogalmazták meg célul, fontos, hogy a Mecsekoldalban is megvalósuljon egy ilyen – mondta Őri László alpolgármester, a rendezvény védnöke. – Ez egy sűrűn lakott városrész, de jellegéből adódóan a lakók közül sokan vannak, akik nem ismerik egymást – ezt a célt is hivatott szolgálni a Tettye Piknik.

Őri elmondta, a közösség erősítésén túl idén nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy az ide ellátogatók olyan programokkal találkozzanak, amelyek a hagyományainkat elevenítik fel, és a Pécsi Értéktár részét képező Mecsek Táncegyüttes táncházával megismerhessék a kultúránknak ezt a szegmensét is.

A pónilovazás mindig a legnépszerűbb gyermekprogramok között van jelen

Lengvárszky Attila, a Pécsi Polgári Szalon elnöke lapunknak elmondta, sikerült hagyományt teremteniük négy éve, amikor először megrendezték ezt a Szalonhoz tartozó rendezvényt, amely még Tüke Napnak indult.

Őri László és Lengvárszky Attila, mögöttük zajlik a tánc

– Idén talán kissé szerényebb keretek között, de ugyanolyan jó szívvel látjuk vendégül elsősorban a tettyeieket, de minden pécsit – készültünk szendvicsekkel és borokkal is. A kisebbeket pónilovazás, ugrálóvár szórakoztatja, a felnőtteknek pedig táncház, és koncertek szolgáltatják a mulatozást.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés