Fényes nappal történt emberrablás Pécsen

Két rokonának segítségével tuszkolta be az autóba volt élettársát és kisgyermekét a férfi, hogy hazavigye őket Pákára. A rendőrök már a 6-oson megcsípték a három férfit.

Március 18-án reggel érkezett a bejelentés a rendőrség ügyeletére, miszerint Pécsett, a Szeptember 6. téren bántalmazták a bejelentőt, elvették a telefonját, majd egy kocsival elvitték élettársát és annak gyermekét.

A rendőrök a helyszín közelében elfogtak egy 22 éves lenti lakost, majd a 6-os úton Szigetvár közelében egy 26 éves lenti és egy 27 éves pákai férfit. A beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 27 éves pákai férfi és két rokona elment a férfi volt élettársának pécsi lakcímére, ahol a nőt és gyermekét az autóba ültették, onnan nem engedték őket kiszállni. A dulakodás során a 27 éves férfi elvette a nő új élettársának mobiltelefonját is, majd úgy megütötte, hogy az orra eltört. Az elkövetők ezután a nővel és a kisgyermekkel elindultak Pákára.

Elfogásukat követően a három férfit a rendőrök kihallgatták gyanúsítottként. A volt élettárs elmondta, hogy így szerette volna elérni, hogy visszamenjen hozzá a nő és a gyermek, rokonai pedig segítettek neki. A három férfi ellen többrendbeli személyi szabadság megsértése bűntett, a 27 éves pákai férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – pedig kifosztás, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hirdetés