Feszültség a Tükénél: a nehéz anyagi helyzet ellenére idén is infláció feletti béremelést terveznek

Tízszázalékos béremelést tervez idén a Tüke Busznál a pécsi önkormányzat vezetése. Ezt Ruzsa Csaba árulta el lapunknak. Az alpolgármestert eredetileg arról a feszült helyzetről kérdeztük, ami az elmúlt napokban a cégnél az igazgatóság elnökével készült interjú miatt alakult ki, de nem csak erről beszélt lapunknak. Bemutatta a Tüke Busz anyagi helyzetét, nehézségeit, a kialakult bérprobléma okait, és az annak megoldására tett erőfeszítéseket is.

Három hónappal ezelőtt egy egyetemi magazinban megjelent, de néhány helyi lap által valamiért csak most felfedezett interjú vetett kisebb hullámokat a Tüke Busz Zrt. körül a napokban. Bánkuti István, a Tüke Busz átmenetileg vezérigazgatói pozíciót is betöltő igazgatósági elnöke a Pemonline-nak a következőket mondta a sofőrök és ellenőrök stílusát az egyetemisták tapasztalataira hivatkozva bíráló újságírói kérdésre:

  • Kényszerhelyzetben vagyunk, hiszen nagyon kevés buszsofőr van… Sajnos valóban van egy csomó buszvezető, aki pallérozatlan és bunkó módon tud megnyilvánulni… Bízom benne, hogy a többség nem ilyen, de biztos vannak azért bőven.
  • Itt sincs túljelentkezés, 20 ellenőrünk van, akik 10 párt alkotva járnak. Túlterheltek, 8 órát utaznak naponta és biztos akad, aki a rossz tulajdonságait munkaidőben fejti ki. De tudom, hogy vannak jó fejek is és vannak, akik kevésbé azok. Igyekszünk kiszűrni a jobbakat, de mi is tévedhetünk és néha becsúszik egy-egy hiba.”

Hétfő délben buszsofőrök dudálós tiltakozást tartottak a buszvégállomásokon, aminek elvileg a vezérigazgató három hónapja megjelent interjúja volt a kiváltó oka, de képviselőjük alapvetően a bérek alacsony voltát kifogásolta sajtónyilatkozataiban.

Ruzsa Csaba alpolgármester az üggyel kapcsolatban elmondta: a városvezetés vizsgálatot indított a Bánkuti-interjú miatt, és amíg az le nem zárul – bár az igazgatóság elnöke felajánlotta lemondását – biztosan nem lesz változás a cég vezetésében.

Bánkuti István, a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnöke

Az alpolgármester kérésünkre kontextusba helyezte a történetet, összefoglalta, milyen helyzetben van a Tüke Busz, mi a cégnél tapasztalható (bér)feszültség oka, és mi várható idén. 

A bérprobléma

Az alpolgármester elmondta: a bérprobléma fő oka, hogy a hazai tömegközlekedési ágazat más cégeihez képest az elmúlt tíz évben a Tüke Busznál kisebb volt a béremelés, mint máshol. Az előző városvezetés ezen a helyzeten nem változtatott, a mostani városvezetés viszont szerinte az önkormányzat nehéz gazdasági helyzete ellenére is folyamatosan, erőn felül próbál tenni a bérlemaradás csökkentéséért. Jellemző adat, hogy 2017-ben és 2018-ban az inflációval legfeljebb azonos bérfejlesztést kaptak a buszvezetők, 2020-ban és 2021-ben viszont az infláció mértékét meghaladó volt a buszvezetők bérfejlesztése: ők 2020-ban 4 százalékos, 2021-ben pedig 4,45 százalékos béremelést kaptak – mondta az alpolgármester. A jelenlegi városvezetés a lehetőségein belül ezzel a reálbérek növelését, és a korábban kialakult bérelmaradás mértékének csökkentését, azaz a bérek felzárkóztatását célozta. Ruzsa Csaba elárulta: 2022-ben újra infláció feletti, tíz százalék körül béremelést terveznek, ez mintegy 250 millió forint plusz forrást igényel a városi költségvetésből, amit erőn felül biztosít a város a költségvetéséből. 

Gazdasági helyzet

Azt, hogy mennyire erőn felüli az összességében 250 millió forintos idei béremelési keret, jól mutatja, hogy immár harmadik éve mintegy évi egymilliárd forintos hiánnyal küzd a cég – fogalmazott Ruzsa. Ennek a hiánynak a legnagyobb oka a koronavírus-járvány, amelynek kormányzati kezelése, főként az ingyenes parkolás elrendelése leginkább a vidéki városok közösségi közlekedését sújtotta. Bár beigazolódott, hogy a közösségi közlekedés nem jelent érdemi kockázatot a járvány terjedésében, és azóta megszűnt az ingyenes parkolás lehetősége is, a buszokra mégsem tértek vissza az utasok, helyette inkább autóznak, ami jelentős forgalomnövekedést okozott több nagyvárosban, így Pécsett is – fejtegette az alpolgármester. 

Ruzsa Csaba alpolgármester

Az utasok távolmaradása miatt, a járvány előtti időszakhoz képest 40 százalékkal esett vissza a Tüke jegyárbevétele, miközben a százmilliós kormányzati támogatás is fokozatosan elolvadt. Ráadásul az inflációs hatás emeli a cég költségeit. Csak az üzemanyagár drágulása több mint 300 millió forintos többletkiadást okozott a társaságnak 2021-ben – emelte ki Ruzsa Csaba.

Az önkormányzat az elmúlt három évben évente több mint 2,3 milliárd forintot adott a cégnek a működésre és a fennálló hitelek törlesztésére, miközben az ötmilliárdos éves árbevételből egymilliárd minden évben kiesett a koronavírus-járvány hatásai miatt – tudtuk meg Ruzsa Csabától.

A Volánbusz-pletkya

Rákérdeztünk arra a pletykára is, miszerint a Volánbuszhoz kerülhet a pécsi közösségi közlekedés. Ruzsa Csaba szerint valószínűleg az a téves feltételezés lehet e mögött a pletyka mögött, hogy többen azt gondolják, a városnak ebben az esetben nem kerülne pénzbe a közösségi közlekedés fenntartása. Ez azonban nem igaz, a Volánbusztól vásárolt szolgáltatás valószínűleg drágább lenne, miközben a város elvesztené a vállalat irányítását is. A saját cég fenntartása olcsóbb működtetési forma, jelentette ki az alpolgármester, ezt támasztja alá, hogy más városok is vizsgálják, hogy 3-5 éven belül saját kezükbe vegyék vissza a közösségi közlekedés buszos ágát, mert ez olcsóbb és jobban szolgálja a város érdekeit, mivel a döntések helyben születhetnek meg.

– A pécsi városvezetés emiatt még csak nem is mérlegelte ezt a forgatókönyvet, semmiképpen sem támogatja ezt a modellt, a város a közösségi közlekedés megtartásában érdekelt, a városvezetés a Tüke Busz Zrt. további működtetését tervezi – így Ruzsa Csaba.

A kialakult feszültség

Az alpolgármester beszélt arról is, hogy a városvezetés tisztában van a Tüke Busz Zrt. helyzetével, a megemelkedett üzemanyagárak miatt heti szintű pénzügyi egyeztetést folytat a cég vezetésével a működőképesség folyamatos fenntartása érdekében. Ruzsa szerint a cég pénzügyi állapota, a bérigény, a mindennapi konfliktusok hónapok óta jelentős feszültséget generáltak mind a cég vezetésében, mind a munkavállalókban. 

– A városvezetés ezért mind a cégvezetéstől, mind a munkavállalóktól azt kéri, hogy a kialakult helyzetre legyenek tekintettel, és a korábbinál is tapintatosabbak, türelmesebbek legyenek egymással. Ehhez a városvezetés lehetősége szerint minden szükséges támogatást megad mindkét fél számára – fogalmazott Ruzsa Csaba.

Hozzátette: a legmegnyugtatóbb megoldás az lenne, ha a pécsiek újra egyre többen térnének vissza a közösségi közlekedés használatához. Ez jelenthetné a biztos alapot ahhoz, hogy a városi közlekedési koncepció megalkotásával megkezdődhessen egy fenntartható és modern közösségi közlekedés kialakítása a városban.

Hirdetés