A cigányság meghatározó problémáira fókuszáló tudományos fórumot tartottak ma a Palatinus Hotelben. Az „Egy lépéssel közelebb” címet viselő rendezvény egyik előadója Dr. Fiáth Titanilla volt, aki börtönpszichológusként végzett munkájának köszönhetően és kulturális antropológusként is komoly szakmai elismerésnek örvend. Az egykori nagysikerű hip-hop lányduó, a Ludditák korábbi frontembere a mai tudományos fórumon előadóként volt jelen, előadása címe „Mi a helyzet a végeken? – Juarez, egy kultúrantropológus szemével” volt. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
– Hogy jön a mexikói Juarez városa a magyarországi cigányság problémáihoz?
– Természetesen a címnek inkább a szimbolikája a fontos – kezdte válaszát Dr. Fiáth Titanilla. – Egy, az Európai Unió által támogatott kutatásban vettem részt 2017-ben, több hónapon át tartó terepmunkán voltam egy dunántúli település szegregátumában. A kutatás fő kérdésfeltevése az volt, hogy mennyire veszik igénybe az ott élő gyermekek szülei a pszichológiai segítséget, akár önmaguknak, akár a gyermekeiknek. A település anonimitásának megőrzése érdekében fontos volt, hogy ne szerepeljen a szegregátumnak – a többségi társadalom által ráaggatott – gúnyneve a kutatásban. A „Juarez” álnévvel érzékeltetni szerettem volna, hogy az eredeti címke is kriminalizálódott térként utal a városrészre, miközben a statisztikák mindezt nem támasztják alá.
– Önt nagyon sokan börtönpszichológusként ismerik, így akkor nem is olyan meglepő a témaválasztás.
– Azonban most egészen mást vizsgáltam. Azért az egy hihetetlenül érdekes kérdés, hogy az itt élők igénybe veszik-e egy pszichológus, vagy akár pszichiáter segítségét, és nyilván nem árulok el nagy titkot: ha nem, akkor miért nem.
– Mi volt a tapasztalata? Van az ilyen jellegű segítségre igény? Egyáltalán tudják azt az ott élők, hogy mit is jelent pontosan egy ilyen támogatás?
– Az, hogy a szegregátumokban élők általában bizalmatlanok az egészségügyi ellátással kapcsolatban, több kutató által is vizsgált probléma. Jól látható, hogy akikkel a Juarezben élők mindennapi kapcsolatba léphetnek (háziorvos, védőnő), azokkal általában sikerül a bizalmi viszony kialakítása. Más területeken ugyanakkor gyakori a tájékoztatás hiánya, például amikor valaki az értelmi fogyatékosok részére fenntartott általános iskolába kerül, de felnőttként, amikor pánikzavarral kezelik, már „átlagos intellektus” kerül a kórlapjára. Sajnálatos módon a szegregátumban élő gyermekek nagyobb hányada jár „speciális osztályba”, többnyire hiperaktivitás, figyelemzavar, magatartászavar diagnózisokkal. Mindez szintén aláássa a kezelőszemélyzetbe vetett bizalmat, hiszen az emberek úgy érzékelik, hogy segítségnyújtás helyett inkább tőlük védik a rendszert, amikor a fogyatékosoknak fenntartott osztályokba helyezik át az egyébként jó intellektusú gyerekeket.
– Hogyan lehet az ilyen jellegű segítségnyújtást közelebb vinni ezekhez az emberekhez úgy, hogy talán előtte még nem is hallottak arról, hogy létezik ilyen?
– Az alapvető problémát abban látom, hogy a pszichoterápia a középosztálybeliek részére kidolgozott segítő eljárás. Mi magunk sok esetben gyerekkorunktól kezdve arra szocializálódunk, hogy bizonyos problémák esetén segítséget kérjünk, és ennek megfelelően ismerhetjük a pszichológus rendelőjében helyénvaló viselkedés forgatókönyvét. A szegregátuman élők esetenként mást értenek a segítségnyújtás, a személyes, bizalmi kapcsolat, vagy a terápiás szövetség fogalmai alatt. A valóban segítséget nyújtani képes kapcsolat kialakítása érdekében a jól betanult terápiás kereteken sok szempontból érdemes lazítani.
– Tehát nagyon nagy szüksége lenne sok ott élőnek a mentális segítségre, de nem bíznak abban, aki segíteni tudna. Át lehet hidalni ezt az ellentmondást?
– Át lehet, de nem egyszerű. Például elengedhetetlen az, hogy a segítőnek legyen egy olyan kulturális kompetenciája, amely lehetővé teszi, hogy megfelelően értse az adott környezetet, a viselkedés kontextusát, és jól tudjon kommunikálni. Figyelembe kell venni az adott közeg jellegzetességeit: mikor van az embereknek ideje, hogyan lehetne őket motiválni a foglalkozásokon való megjelenésre. Az ülések ingyenessé tétele alapvető, de támogathatjuk az odajutást, gondoskodhatunk kávéról, pogácsáról. Női csoportok esetén általában elengedhetetlen a gyerekfelügyelet biztosítása. További fontos elem, hogy a terapeuta többet mutasson magából, lépjen ki a távolságtartó pszichológus szerepéből, legyen aktívabb, szükség esetén mozduljon ki az irodából, és jelenjen meg a terep életében. Ezt elősegítheti közösségi események szervezés, például szépségnap, egészségnap, gyermeknap, amikor a segítő foglalkozásúaknak lehetőségük nyílik bemutatkozni és közvetlenebb kapcsolatba lépni a helyiekkel.
– Ezek szerint csak innovatívan gondolkodó segítők, szokatlan megoldásaiban lehet bízni? Amelyek vagy vannak, vagy nem?
– Én csak azt mondom, nem kizárólag a pszichoterápia az egyetlen megoldás, de ha arra van szükség, akkor a megfelelő előkészítő lépéseket nem lehet megspórolni. Rengeteg olyan probléma van, olyan szociális helyzetek, amelyek az irodában ülve nem látszanak. Persze tudom jól azt is, hogy a munkáltató a törvény betűjének engedelmeskedve azt várja el, hogy az illető nyolctól négyig üljön az irodájában, és dolgozzon. Én viszont azt mondom, hogy miért ne lehetne nyolctól kettőig járni a várost, találkozni a gyerekekkel, a szüleikkel, megismerni a szociális hátterüket, és élőben szembesülni azokkal a problémákkal, amelyek az íróasztal mögül nem látszanak.
– A vizsgált szegregátum utánkövetése is feladata?
– Készítettem egy részletes dokumentációt, viszont a további beavatkozási pontok meghatározása, a programok kidolgozása ebben az esetben nem az én feladatom volt. Szerencsére ugyanebben a témában már több oldalon is megfordultam, hiszen egy másik helyszínen, mint pszichológus, egy harmadik településen pedig, mint szupervizor vettem részt egy-egy projektben. Több nézőpontból is ráláthattam a mentális egészség, a pszichológiai segítségnyújtás szegregátumbeli lehetőségeire.
– Önnel kapcsolatban kikerülhetetlen a kérdés, hogy mi a helyzet a zenével? A Ludditák ugyan már nincs, de azért muzsika még van?
– Valóban, a Ludditák már egy jó ideje feloszlott – mondta nevetve Dr. Fiáth Titanilla. – Azonban a PinUps zenekarral meghívtak bennünket Pécsre, és még a vírus előtt volt is egy fellépésünk a Zsolnay Negyedben, ami nagyon jól sikerült! Nem állítom, hogy óriási turnékat szoktunk csinálni, de azért évente néhány fellépésünk, bulink azért szokott lenni. Idén nyáron ez kimaradt, és be kell valljam, nagyon hiányzik. Amikor Pécsett voltunk, kaptuk is egy következő meghívást, ami egyelőre a járványhelyzet miatt várat magára. Nagy kár érte. Én mondjuk annak is örülök már, hogy ez a fórum ma létrejött, az igazat megvallva nem is nagyon akartam elhinni. Ebből is látszik, hogy Pécs egy bevállalós város.
