Augusztus 2-a a roma holokauszt, azaz a Parajmos napja. 1944-ben ezen az éjjelen Auschwitzban mintegy háromezer romát küldtek a halálba. A tragikus napra emlékezve Pécsen a 48-as téren található emlékműnél koszorúzott Péterffy Attila polgármester.

A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, ugyanis 1944. augusztus 3-ára virradó éjjel számolták fel a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben kialakított cigánytábort. Közel háromezer férfit, nőt és gyermeket öltek meg gázkamrákban.

A tragikus eseményről a városvezetés is megemlékezett a 48-as téri emlékműnél: a Pécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett rendezvényen többek között részt vett Csaba István önkormányzati képviselő, Kunszt Márta, az önkormányzat civil tanácsnoka, Keresztes László Lóránt és Hoppál Péter parlamenti képviselők, valamint Péterffy Attila polgármester is. A városvezető beszédét az alábbi, Ferenc pápától származó idézettel kezdte:

„Emlékezni azt is jelenti, hogy vigyázunk, hogy ezek a dolgok ne történhessenek meg újra. Kezdve az ideológiai elképzelésektől, melyek egy népet akarnak megmenteni, s végül egy népet és az emberiséget pusztítják el. Figyeljünk oda arra, hogyan kezdődött ez az út, mely a halálhoz, a népirtáshoz, a brutalitáshoz vezetett.”

– Ma a roma holokauszt áldozataira emlékezünk. Azokra, akik nemzetiségük, kultúrájuk, bőrszínük miatt váltak egy elnyomó hatalom áldozatává. Gyönyörű városunk hosszú történelme során mindig nyitott és befogadó település volt. Olyan hely, ahol a különböző népcsoportok mindig jól megfértek egymás mellett. Ahol nem nézték, hogy ki milyen nyelven beszél, ki milyen istenben hisz, és hogy milyen a bőre színe. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy Pécs ilyen toleráns és befogadó város legyen ezután is, hogy egy ilyen helyet hagyjunk gyermekeinkre, unokáinkra – fogalmazott Péterffy Attila.

Péterffy Attila

Ezt követően kiemelte, hogy mindehhez ma minden pécsire szükség van, ahogy szükség van az emlékezésre, az áldozatok előtti tisztelgésre, valamint arra, hogy „olykor a mindennapok taposómalmából felemeljük a fejünket” és hogy megfogadjuk Ferenc pápa fent idézett intelmeit.

– Szükség van továbbá arra is, hogy „figyeljünk oda arra, hogyan kezdődött ez az út”. Arra, hogy „vigyázzunk, hogy ezek a dolgok ne történhessenek meg újra” – zárta szavait a polgármester.

A Parajmosról részletesebben itt írtunk.

További képeink a megemlékezésről:

Hirdetés