Ahogy az első általános iskolás óráján találkozott vele, rögtön rabjává vált szakterületének dr. Pálfalvi László, a PTE Kísérleti Fizikai Tanszékének docense. Ma már ugyanúgy az oktatásba is beleszeretett, kis gyermekét pedig ugyanolyan lelkesedéssel neveli, mint ahogyan terahertzes sugárzást állít elő.
– Mikor jött ki a reáltudományok, a fizika iránti érdeklődése?
– A tudományág iránti vonzalom már általános iskolában kialakult, méghozzá az első fizikaórán hatodik osztályban. A behozott kísérletek, a tanárnő személyisége egyaránt elbűvöltek. Eleinte semmi többet nem csináltam, mint tanultam szorgalmasan, később már a tanulmányi versenyeken elért eredményeim kezdtek motiválni.
Arra is rájöttem, hogy a fizikában sokszor elég egy valamit megtanulni, amit aztán egy másik jelenségkörre is alkalmazni lehet – ezt nem sok tudományág mondhatja el magáról. Ez is megtetszett.
– Melyik részét kedveli jobban? Az oktatást, a szakmai munkát, vagy a kutatást?
– Az oktatás és a szakmai munka között van egy egészséges egyensúly, ami azonban nem napi szinten értendő, hanem éves időskálán. Vannak olyan időszakok, amikor az egyikre fektetem a hangsúlyt, vannak, amikor a másikra.
Az oktatásnak van egy varázsa: azzal, hogy újra és újra elmagyarázom, én is mindig mélyebben kezdem érteni. Persze ez telítődik, ha már egy jó ideje oktatom a tárgyat. Másfelől jó látni a hallgatóban az érdeklődést, kezdeményezést azáltal, hogy kérdez, hozzászól a témához, jelzi, hogy komolyan szeretne foglalkozni ezzel.
– Tömören, „konyhanyelven”, hogy tudná megfogalmazni, mi a szakterülete?
– Az intézet nagy része a lézerekkel foglalkozik. A kétezres évek eleje óta Pécsen komoly szinten foglalkoznak a terahertzes sugárzás előállításával, alkalmazásaival – ezt a területet Hebling János professzor úr alapozta meg a kétezres évek elején. Elektromágneses sugárzásról van szó, szintúgy, mint a fény vagy a rádióhullámok. Jómagam effajta sugárforrások tervezésével, optimalizálásával foglalkozom.
– Ilyen fiatalon nagyon magasra jutott, tanszékvezető, az Akadémia doktora. Ez egy tudatos, ambiciózus felfogásnak köszönhető, vagy egyszerűen csak kihasználta mindig az adódó lehetőségeket?
– Inkább az utóbbit mondanám. Persze mindig törekedtem előrébb lépni, de úgy, ahogy az élet hozta. Sosem láttam előre a végét, hová szeretnék eljutni, de a következő lépcsőfok mindig ott lebegett a szemem előtt.
– Mi a sikeres munka kulcsa?
– Több is van. Egyfelől megfelelő habitus, kitartás, motiváció, nyitottság, alázatosság – és persze kognitív képességek kellenek. Másfelől fontos az is, hogy okosan kell megválasztani a tudományos témát. A jól eltalált témára hamar odafigyelnek, gyorsan visszhangja lehet. De egy jó személyi összetételű, jól irányított kutatócsoport is meghatározó lehet.
– A szakmai pályáját Pécsen építette fel. Nem fordult meg a fejében, hogy máshová költözzön?
– Ma ritkaságszámba megy, hogy valaki ott vigye végig a tudományos karrierjét, ahol el is kezdte. Én Pécsen indultam és nem is mentem el, nem is akarok. Ennek személyes okai is vannak, mondhatni ragaszkodom a pécsi levegőhöz és már a család is ideköt.