Hirdetés

Sok éves, szép hagyomány, hogy az ünnepek közeledtével a gondozók karácsonyi ajándékokkal kedveskednek az állatoknak. Persze jól tudják, hogy a zoo lakóinak szívéhez a hasukon keresztül vezet az út, finom falatokkal lehet nekik leginkább örömet okozni. Nem volt ez idén sem másképp, mutatjuk. 

– Az idei évben az Állatok Karácsonya rendezvény keretein belül meghirdettünk egy rajzpályázatot, melyre nagyon sok alkotás érkezett. Külön öröm, hogy mindhárom kategóriában – kisgyermek, ifjúsági, felnőtt – kategóriában érkeztek munkák. A nyertes alkotások tulajdonosait és családjukat meghívtuk a programra, sőt, az első helyezettek segíthettek a fák díszítésében és a kifutók berendezésében is. Idén sem maradtak ki az erdei madarak, nekik cinkegolyókat és magkeveréket tettünk ki – számolt be lapunknak Varga Péterné, az állatok karácsonyát szervező zoopedagógus.

Az állatok díszített fenyőfát és további ajándékokat kaptak dobozokban, zsákokban. A karácsonyi meglepetés a napi takarmányom kívül egyéb finomság volt, így például a csimpánzok szaloncukrot is kaptak, a medve mogyorót, mandarint, kivit, és egy kis péksüteményt.

Az oroszlánoknál csirkecomb került a karácsonyfára. Miután leszedegették a nekik szánt dekorációt, még hosszasan fetrengtek a tűlevelek között. Hát nem pont olyanok, mint a házi macskák?

A hiénáknak dobozban és „jutazsákban” rejtettek el húst a gondozók, amit pillanatok alatt eltakarítottak.

Hirdetés