További fejlesztések indulnak a Pécsi Állatkertben: még „közelebb kerülnek” az állatok a látogatókhoz, a tervek között szerepel egy második fókamedence építése, a papagájröpde háromszorosára növelése. Idén egyébként szárnyal a pécsi zoo látogatottsága, már több mint 18 ezer vendég nézte meg a mecseki parkot.

A napokban, amikor újabb állat, a torkosborzként is ismert rozsomák érkeztét jelentették be a Pécsi Állatkertben, már kiderült, újfajta kifutóban nézhetik meg a látogatók a vadállatot: a ketrecet több helyen is hatalmas biztonsági üvegfal szakítja meg, itt szinte testközelből, rácsok nélkül lehet meglesni a rozsomákot. Mint Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója elmondta, ezt a rendszert számos más állat kifutójánál is bevezetik, hamarosan átalakítják például a pumák, a leopárdok és a vörös vari otthonát is, itt is üvegfalon át nézhetjük majd az állatokat, de ez a terv a bengáli fehér tigriseknél is.

Üvegfalon át nézhetjük a rozsomákot – és hamarosan több állatot is

Azt már megszokhattuk, hogy bár 2016-ban teljesen megújult a mecseki állatkert, azóta is folyamatosak a fejlesztések, legutóbb például Coca, a kétkarmú teknős kapott párjával új hatalmas akváriumot. Siptár Dávid elmondta, a terveik között szerepel egy második, kisebb fókamedence kialakítása is. A második fókamedencére örömteli okok miatt van szükség: a pécsi zoo két fókája, Bonifác és Donka ugyanis nagyon kedveli egymást, olyannyira, hogy nem kizárt a későbbiekben kisfóka születése sem – ehhez viszont szükség lesz elkülönítő, sekélyebb medencére.

Az igazgatótól megtudtuk, a közeljövőben kerülhet sor a papagájröpde jelentős bővítésére, nemsokára háromszor ennyi helyük lesz a madaraknak, illetve ki kívánnak alakítani egy újabb állatsimogatót, ott a gyerekek a falabella lovacskákkal barátkozhatnak.

Már nem csak a benti kifutóban mókáznak

Aki mostanában az állatkertben járt, más érdekességet is észrevehetett: Joe és Liza, az állatkert két sztárcsimpánza jó időben immár rendszeresen felkeresi a „majomszigetet”, azaz a külső kifutót. Ez azért nagy szó, mert az állatkert 2016-os újranyitása óta szinte alig mentek ki, békésen elvoltak a belső kifutórészben. Siptár Dávid igazgató elmondta, a régi, mostoha körülményekhez képest az új belső rész tágas, komfortos volt számukra, kicsit talán féltek is a nyitott, külső részben. Az állatkert munkatársai nagyon sokat dolgoztak, hogy kicsalogassák a rendkívül értelmes főemlősöket, át is alakították kissé a külső kifutót – ez a hosszas türelemjáték nagyjából mostanra végződött teljes sikerrel.

A látogatók egyébként a jelek szerint nagyon szeretik a pécsi zoo-t, idén az első negyedévben több mint 18 ezer látogatót regisztráltak, ez rekordot jelent. Sokat segített, hogy jó volt az idő (ez minden állatkertnél fontos szempont), de az idei nagyrendezvények is tömegeket vonzottak, például a Medve-nap, a Tettye Forrásházzal közösen szervezett víz világnapi program, vagy Bálint, a víziló 25. születésnapi partija is nagyon sikeres volt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés