Három fontos és sokak által várt baranyai közlekedési beruházás gyorsulhat fel: az M6-os, az M60-as és a Duna-híd programja. Mutatjuk, melyik milyen szakaszban van jelenleg, az M6-os folytatásánál ebben az évben látványos lépések zajlanak le.

Tavaly év végén jelent meg az a döntés a Magyar Közlönyben, amely a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fejlesztések közé sorolja többek között az M6-os sztráda folytatását is.  Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a beruházás lebonyolítása során egyszerűbb, gyorsabb hatósági elbírálásban részesülhetnek a programok. Hargitai János, Baranya 3-as választókerületének országgyűlési képviselője is hangsúlyozta lapunknak, ez újabb fontos állomása a beruházásnak. Az M6-os műszaki tervezése már befejeződött, most a kivitelezéshez vezető útra lépnek a szakemberek.

Mint megtudtuk, 2019-ben a tervek szerint lezajlik a terület régészeti feltárása és az uniós kivitelezői közbeszerzés bonyolult folyamata is, 2020 első negyedévében így a tényleges építés kezdődik el.

Hargitai János lapunk kérdésére kiemelte, a villányi csomópont megépítése, így a villányi elkerülő és az M6-os összekötése sem marad ki a beruházásból, viszont erre a tervek szerint hazai költségvetési keretből teremtik meg a forrást. Erre ugyanis a térségnek egyértelműen szüksége van, viszont az EU csak az országok közötti kapcsolat kialakítását támogatja, így az uniós keretbe ez nem illeszthető be.

Így nézett ki az M6-os építése – elviszik a határig a utat

Hargitai János kiemelte, ugyancsak fontos állomásához érkezett a mohácsi Duna-híd programja is, amelyre Orbán Viktor kormányfő a helyi óriásvágóhíd átadóján tett ígéretet. Mint Hargitai János hangsúlyozta, a kormányzat forrást is rendelt az előkészítő és tervezési munkálatokra, 2019 II. negyedévétől 2021. III. negyedévéig folyamatosan, ez alatt elkészülnek a szükséges tervek, engedélyek, így a Kalocsa-Paks híd után a következő a mohácsi beruházás lesz. Nemrégiben meg is jelent a közbeszerzési kiírás a 240 méter hosszú baranyai híd, az M6-os autópálya és a Bács-Kiskun megyei 51. számú főút közötti útkapcsolat megtervezésére.

A híd beruházása egy szintén a programban szereplő nagyobb tervhez kapcsolódik: létrejön egy nagyívű gyorsforgalmi gyűrű, amely a Debrecen és Szeged közötti 2×2 sávos közúti kapcsolat kiépítésével indul, majd Szegedet és Pécset köti össze.

Van még egy program, amely szintén fontos a térség számára: a környezetvédelmi engedélyt már megkapta az M60-as folytatása, amely Pécstől Szigetvár, majd Barcs felé haladva szintén átlépi a horvát határt – ennek a beruházásnak az előkészítése is folyik.

Hirdetés