7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldHalálos kanyarodás: vádat emeltek az autós ellen, aki miatt életét vesztette egy...

Halálos kanyarodás: vádat emeltek az autós ellen, aki miatt életét vesztette egy motoros Túronynál

A Pécsi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen az autós, akinek hibájából meghalt egy motoros 2019 nyarán az 58-as főúton.

A vádirat szerint a nő 2019 júniusában Harkányból Túrony felé tartott, az autóban utazott a vőlegénye, akivel megbeszélték, hogy az útba eső étteremben ebédelnek majd.

A vádlott a főút 20. kilométerszelvényében a kétsávos útszakasz külső sávjából, illetve a külső és belső forgalmi sávot elválasztó terelővonalnál megkezdte a balra kanyarodást, de nem adott elsőbbséget a mögötte érkező motorosnak.

A mulasztás miatt a motoros közel 80 kilométer/óra sebességgel ütközött neki a kocsi bal hátsó részének.

Az ütközés következtében a motoros az út melletti füves területre esett, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt – áll a vádiratban.

Az ügyben kirendelt szakértők megállapítása szerint a baleset azért következett be, mert a
vádlott az irányváltoztatás során nem adott elsőbbséget a motorosnak.

A nő cselekménye halálos közúti baleset gondatlan okozásának megállapítására alkalmas,
amiért egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A vádlott büntetőjogi
felelősségéről a Siklósi Járásbíróság dönt majd – zárult a vádirat.

Képek a tragédiáról:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő