Hamarosan elkészül a Kürt utca Egyetemvárosban

A Tettye Forrásház Zrt. a héten már a Kürt utca felső szakaszán dolgozik, néhány hét múlva – az időjárástól függően – itt is befejezik a munkát, így enyhülhetnek a torlódások Egyetemvárosban. Ezzel együtt a Honvéd utcában is dolgoznak majd, a Ferencesek utcájában pedig a vizes munkák nagy része már befejeződött. 

A hétvégén aszfaltozták a Kürt utca alsó, Szigeti út – Batsányi utca közti szakaszát, ahol elkészült a közműcsere, működik az új víz- és szennyvízvezeték-hálózat, így hétfőn újraindult a közlekedés a Batsányi utcáig tartó szakaszon – közölte a Tettye Forrásház Zrt.

A Kürt utca felső részén azonban még 90 méternyi vezeték építése van hátra: ezen a héten a PTE ÁOK Kürt utcai északi bejáratáig dolgoznak a szakemberek, amelyet ideiglenesen aszfaltszintig helyre is állítanak, vagyis várhatóan október 28-tól a Fogaras utcáig tartó szakaszt is használatba vehetik az autósok.

Október végétől az utolsó, Ifjúság útjába érő szakaszon folytatódik a vezetéképítés, az új burkolat mellett új szegélyt is kap a Kürt utca.

Ezzel együtt a hónap végén a Honvéd utcában is elkezdődik az ivóvízhálózat rekonstrukciója, a Budai Nagy Antal utcától a Szigeti útig haladó munkálatok az első hetekben nem zavarják a forgalmat, a korszerűsítés a parkolót és a zöld sávot érinti az első ütemben.

Új vezetékek a Ferencesek utcájában

Már az új vízvezeték-hálózatról kapja az ivóvizet a Ferencesek utcája, a szakemberek a Zöld kapu projekttel érintett szakaszon elkészültek a vízvezetékek cseréjével. A Tettye Forrásház Zrt. a korszerűsítést az utca alsó részén is folytatta (és lassan zárja), az utolsó 20 méternyi vezeték földbe helyezése maradt hátra a templom előtti téren, amelyet várhatóan az őszi szünetre időzítve végeznek el.

Az utca szennyvízhálózatát is modernizálták: az összes közmű közül a legmélyebben fekvő (több mint 3 méterrel a felszín alatt futó) „emlékező” vezetékszakaszokat aknától aknáig haladva, befűzéses technológiával építették ki a vezetékekkel sűrűn átszőtt talajban.

A napokban az utómunkálatokat végzi a kivitelező: fedlapokat cserélnek, aknákat újítanak fel és az utolsó három bekötést építik ki. Az utolsó munkafázissal egy időben az E.ON szakemberei is megkezdték a felújítást az utca Jókai tér felé eső részén.

A cég folyamatos üzemeltetés mellett korszerűsítette a két hálózatot, összesen 700 méternyi új víziközmű került Pécs sétálóutcája alá, a környező ingatlanok bekötései is megújultak.

A szolgáltató közleménye szerint köszöni a környéken élők, dolgozók és a lakosság munkálatokat segítő együttműködését.

Hirdetés