Tragikus véget ért egy pécsi házaspár közös története: az árpádtetői háromgyermekes család élete 1959-ben pecsételődött meg, mikor egyik napról a másikra eltűnt az asszony. Az első hírek szerint egy másik férfival szökött meg, a valóság azonban sokkal kegyetlenebb volt.
1959 januárjának elején eltűnt az Árpádtetőn élő J. István felesége. Csak egy búcsúlevelet hagyott férjének és három gyermekének:
[su_quote]Ma távozom Pécsről, nem azért mentem hozzád, mert szerettelek, tovább nem érdekelsz. Van nekem egy másik, akivel boldogabb életet élhetek.[/su_quote]
Egy nyomasztó házasság
J. és felesége 1946-ban ismerkedtek meg, egy évvel azután pedig már össze is házasodtak. A boldog családi életet három gyermek érkezése koronázta meg a következő években. A korabeli tudósítások szerint a férj és feleség viszonya idővel egyre rosszabbra fordult, a nő gyakran féltékenykedett. Volt, hogy megtiltotta férjének, hogy az utcában lakó nőknek köszönjön. A háztartást elhanyagolta, nem készített párjának ennivalót. J. István nehéz fizikai munkát végzett, kocsis volt az erdőgazdaságban. Havi fizetését az asszony napok alatt elköltötte úgy, hogy a hónap hátralévő részére nem maradt mit enni.
A férfi négy alkalommal is elköltözött otthonról, ám felesége utánament, kibékültek és ő visszatért. 1958-ban pedig már tettlegességig fajultak a dolgok, pofonok is elcsattantak. Három alkalommal is kezelték a nőt az idegklinikán, több ismerősük szerint is zavartan viselkedett.
1959. január 3-ára virradóan az asszony eltűnt ruháival, okirataival együtt. Pár napra rá postán érkezett egy levél a fenti szöveggel.
1962 júliusában végül fény derült az eltűnt asszony hollétére. A korabeli tudósítások arról nem írnak, pontosan hogyan vezettek a nyomozási szálak három év után újra az árpádtetői nő eltűnéséhez, de a rendőrök J. Istvánt kérdőre vonták, ő pedig mindent bevallott. Töredelmesen, minden részletre kitérően elmondta, hogyan ölte meg pár éve feleségét, hol rejtette el a testét először a fáskamránál, másodszor az erdőben. A szakértők végül megvizsgálták a testet, azonosították az „eltűnt” nőt.
A tragikus éjszaka
1959. január 2-án este fél kilenckor ért haza a családfő.
[su_quote]Sem a konyhában, sem a szobában nem égett villany, a gyerekek is és feleségem is aludtak. A konyha külső ajtaját behúztam, becsuktam. A szobában halkan szólt a rádió, mindössze ennek lámpája adott gyér világosságot. Megfogtam feleségem nyakát és szorítani kezdtem… Néhány perc múlva ráhajtottam fejemet a mellére, szíve egy kicsit még mindig dobogott. Ezután ismét nagy erővel megszorítottam a nyakát.[/su_quote]
Miután a nő meghalt, a férfi cigarettára gyújtott, majd pokrócba tekerte a testet, a fáskamrába vitte. A már előre odakészített lapáttal felszedte a téglát, gödröt ásott és elföldelte a teste. Ezután otthon összecsomagolta a felesége ruháit, eldugta őket, a személyi iratait elégette. A gyerekek ezalatt mindvégig aludtak.
A szomszédok persze érdeklődtek, merre van a feleség. A gyanú elaltatására íratta egyik hölgy ismerősével a búcsúlevelet, amit saját címére adott fel. A szomszéd kételkedett a kézírás eltérő külalakjában is, J. őt azzal próbálta áltatni, hogy többször látta elszökött feleségét Pécsen, a városban.
De a bűntudat lassan felemésztette a férfit. Elmondása szerint ahányszor elment a fáskamra mellett, rettegett, hogy felfedezik a gyilkosságot. Nem hagyta nyugodni a gondolat, így két hónappal a végzetes éjszaka után kiásta felesége testét.
[su_quote]A vállamra vettem, majd szinte futottam vele a sötét erdőben. Néhány száz méter után megálltam, újabb gödröt ástam és a tetemet belecsúsztattam. A gödröt betemettem, föléje száraz kórót dobáltam.[/su_quote]
Ezután egy fokkal nyugodtabban élte tovább életét, hiszen – ahogy ő fogalmazott – mindent a legnagyobb gondossággal eltervezett és elvégzett. Bár mindvégig frusztrálta a gondolat, hogy egyszer majd rájönnek tettére és bűnhődni fog. Nem is lett másképp, a törvény vasmarka három év után csapott le rá.
Ítélet
J. tárgyalása 1962 szeptemberében kezdődött meg. Rengetegen voltak kíváncsiak az eseményre. A vádlott megtörten, bűnbánóan vallott felesége meggyilkolásáról, a holttest elrejtéséről, a végzetes éjszakáról. A tanúkat kihallgatták, szakértői véleményeket, bizonyítékokat is felsorolták. A férj pedig mindent beismert az előre megfontolt gyilkosságról. A tárgyalást elnapolták, végül az ügyben december végén született döntés – J.-t gyilkosság bűntettében bűnösnek ítélték, tíz évi szabadságvesztéssel sújtották.
Forrás: Dunántúli Napló archívum
