Hirdetés

Hiába vállalná két postahivatal újranyitásának és üzemeltetésének teljes költségét a pécsi önkormányzat, a Magyar Posta Zrt. világossá tette: az önkormányzattal közösen újraindítandó két pécsi posta megnyitásán túl mindössze egy hivatal kinyitását tudja elfogadni. Így a Puskin téri és Illyés Gyula utcai hivatalok mellett a hirdi posta indulhat újra. Ez azt jelenti, hogy a keleti városrészben rövidesen újra két hivatal fogadhatja a pécsieket – közölte a városvezetés kedden délután.

Mint ismert, a Magyar Posta Zrt. a városi önkormányzat megkérdezése és mindenféle konzultáció nélkül eldöntötte, hogy a 18 pécsi postahivatalból 10-et bezár. Bár a postahivatalok működtetése az állami cég feladata, az önkormányzat vezetése a pécsiek postai szolgáltatáshoz jutásának biztosítása érdekében egyeztetést kezdeményezett a Magyar Posta Zrt.-vel.

https://www.pecsma.hu/hirzona/pecsett-10-postat-zarnak-be-ideiglenesen-a-varoslakok-elegedetlenek/?highlight=posta

Mint ismert, az állami szolgáltató illetékes vezetője jelezte, ha a pécsi önkormányzat vállalja a működtetési költségek felét, akkor hajlandók két postát újranyitni Pécsett. A pécsi önkormányzat forgalmi adatokon nyugvó javaslatát elfogadták, így a szolgáltató és az önkormányzat közös finanszírozásában a Puskin téri és az Illyés Gyula utcai, vagyis a gyárvárosi és a rózsadombi hivatal nyithat újra.

A 18 hónapos üzemeltetés költségeinek fele a két posta esetében összesen mintegy 71 millió forint, ennyit vállalt magára az önkormányzat.

https://www.pecsma.hu/top/negy-postahivatal-ujranyitasara-tett-javaslatot-a-pecsi-onkormanyzat/?highlight=posta

Az önkormányzat emellett két további posta újranyitását is felajánlotta a Magyar Posta Zrt.-nek azzal, hogy azok 18 hónapig tartó működtetésének teljes költségét átvállalja. Az önkormányzat a Feketegyémánt téri és a hirdi posta újranyitását javasolta.

Az állami szolgáltató azonban válaszában jelezte, a két hivatal közül csak az egyiknek az újranyitását tudja elfogadni – áll a városháza keddi közleményében.

Földrajzi okokból, mivel a Puskin téri postához Meszes közelebb van, mint Pécs-Hird, a pécsi városvezetés a hirdi hivatal újranyitása mellett döntött.

Ennek 18 hónapig tartó működtetése több mint 10 millió forintos költséget jelent az önkormányzat számára.

Az egyeztetés sikerének köszönhetően Pécs keleti városrésze sem marad postai szolgáltatás nélkül, hiszen a Puskin téri és a hirdi hivatal újranyitásával az itt élők is hozzájuthatnak a korábban megszokott postai szolgáltatásokhoz – írja a városvezetés.

Az önkormányzat fenntartja korábbi ajánlatát a Feketegyémánt téri hivatal újranyitásával kapcsolatban. Így amennyiben az állami szolgáltató hozzájárul, úgy az önkormányzat kész a meszesi hivatal újraindításának feltételeit is biztosítani.

Hirdetés