Harrach Pécsen: káosz lesz, ha az ellenzék győz

Miközben az ellenzék vádaskodik, addig az ország sorskérdésével foglalkozik a kormány – mondta Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője hétfői pécsi sajtótájékoztatóján. A politikus szerint az ellenzék káoszba taszíthatja az országot. 

A frakcióvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón Csizi Péter, fideszes pécsi parlamenti képviselő, országgyűlési képviselő emlékeztettet rá, hogy Pécs 1009 óta püspökségnek ad otthont, s a polgári értékeket valló városban komoly hitélet van. A nagyhéten, húsvét előtt is fontos szót ejteni a mindennapi ügyeinkről, a választásról, s bár a mostani kampány nem békés, de talán mindenki húsvétkor kicsit elcsendesül, békében és nyugalomban tölti az ünnepet.

Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője kiemelte, húsvét üzenete elsősorban bennünk jelenik meg: akiben béke van, annak ereje is van és az nyugodt.

– A kampányban az ellenfeleink hazugságai ellen védekezve erre a belső nyugalomra támaszkodunk – tette hozzá.

Harrach Péter elmondta, Csizi Péter képviselőt azért ajánlja a választóknak, mert alkalmas politikus, aki sokat dolgozott, dolgozik Pécsért – például több mint százszor szólalt fel a Parlamentben, miközben a függetlenek között volt olyan, aki egyszer sem tett ilyet.

– Olyan politikai család tagja, amelyik képes volt arra, hogy egy válság szélén álló országot helyreállítson, hogy az adósságból kiemelje az államot, az önkormányzatokat és az egyéneket; munkahelyteremtéssel, béremelésekkel, családok támogatásával gazdasági fejlődést indítson el. Azaz olyan rendezett világot teremtett, ami alkalmas arra, hogy tisztességes polgári életet élhessünk – mondta.

Hozzátette: a kormányoldal egységet, rendezettséget és a hagyományos európai értékrendet képviselő világképet tud felmutatni, míg az ellenzék kaotikus állapotban van. Ha véletlenül nyernek, akkor az egész országra kiterjed ez a káosz, ráadásul karizmatikus vezetőjük sincs és hiányzik a kormányzóképességük is.

– Egy részük volt már kormányon, és látjuk, mi lett annak az eredménye, a másik részük pedig teljesíthetetlen ígéretekkel akarja az embereket megnyerni – mondta, hozzátéve: a mostani kampányban ez az ellenzék kreált tényekkel, vagy elferdített dolgokkal próbálja támadni a kormányt.

A frakcióvezető szerint a kormány nem magyarázkodással tölti az időt, hanem azzal, hogy az ország számára hogyan lehet élhető jövőt teremteni.

A legfontosabb sorskérdésünk most az illegális migráció, amelyben az önvédelem szempontját kell érvényesítenünk – fogalmazott.

A politikus a tájékoztató után a Pécsi Polgári Szalon rendezvényén tartott előadást az Expo Centerben.

hirdetés
Hirdetés