Hirdetés

Rémisztő, más állat hangjával össze nem hasonlítható üvöltésektől hangos az elmúlt napokban a Mecsek. Nem új keletű a jelenség, aki tüke pécsi, már hallhatta az ijesztő vonításokat. Olvasónk hangfelvétele alapján utánajártunk, és szakértőt is megkérdeztünk, hogy milyen állattól származhat. 

A szóban forgó állat – aminek nemsokára felfedjük kilétét – alapvetően háromféle hangot hallat a januári, februári időszakban. Az egyik egy kaffogó, ugatáshoz hasonlító zaj, a másik egy vonító hang, a harmadik pedig a vonítás harsányabb, húsba maró, ijesztő változata. Először is, lássuk olvasónk hangfelvételét a harsány, ijesztő visításról:

De mi is ez pontosan? 

Az „üvölt, mint egy sakál” mondás alapján azt gondolhatnánk, hogy aranysakálról lehet szó, ám Andricz Bertold, a Pécsi Állatkert szakmai igazgatóhelyettese felvilágosít, hogy a hangfelvételen hallható hang nem aranysakáltól, hanem rókától származik. Mint mondja, az állat akkor hallatja ezt a speciális hangot, ha veszélyt érez.

– Ezzel a számunkra rémisztő, úgynevezett riasztó ordítással azt üzeni a róka a társainak, hogy veszély van, maradjanak távol – mondja a szakember.

Az elmúlt napokban azonban nem csak az ijesztő visítást hallhatták a pécsiek, hanem a róka kaffogó, ugatáshoz hasonlító hangját is, ami azonban a szerelem jele: párzásra hívó hang. Andrics Bertold elmondja, hogy a hímek így próbálják meg felhívni magukra a figyelmet.

Nézzük, ez hogy hangzik:

 

A rókák párzási időszaka általában február közepétől kezdődik, ám a szakember szerint a felmelegedés miatt ezek az időszakok egyre előrébb tolódnak. Ez lehet az oka annak, hogy pár napja Pécs a rókáktól visszhangzik. Az állatnak még ismert a hívóhangja is, mely az ijesztő vonításhoz hasonlatos, ám annál sokkalta halkabb, nyugodtabb hanghatás.

Hatalmas probléma a róka-túlszaporulat, de nem a veszettség miatt

A Pécsi Állatkert szakmai igazgatóhelyettese hangsúlyozza, manapság hatalmas probléma a rókák rohamosan növekvő száma, mivel nincs természetes ellensége az emberen kívül, a kilövés is egyre kevesebb, betegség sem tizedeli őket, mindennek tetejében remekül alkalmazkodtak az emberi környezethez.

– Az urbanizálódott rókák vidáman kutatnak a szemétben, rárabolnak a macskáknak kitett eledelekre, de veszélyt jelentenek a Mecsek faunájára, és súlyos betegségeket is terjesztenek – így Andricz Bertold.

Már nem a veszettség jelenti a legnagyobb gondot, hiszen 1996 óta a Dunántúlon is immunizálják a rókákat betegség ellen, hanem az echinococcus multilocularis nevű galandféreg. Ez a galandférgek közül is egy agresszív, veszélyesebb fajta parazita, spórái a rókák ürülékében még évekig életképesek maradnak, rákerülhetnek a kutya szőrére, zöldségekre, túrázók ruházatára. Nem a galandféreg az egyetlen baj a rókákkal Andricz Bertold szerint, hanem a bolha és a rühatka is, de tizedelik a talaj menti madárállományt, és leginkább a nem túl ügyes gázlómadarakat.

A téma komolysága ellenére ne legyen rossz kedvünk, itt egy kis kedvcsináló videó:

[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=jofNR_WkoCE” width=”720″]

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét