Családi és közösségi programokkal kezdődött meg szombaton a Házasság Hete rendezvénysorozat, a Magtár Látogatóközpontban Lackfi János költő is előadást tartott, természetesen a feleségével közösen.

Zsúfolásig megtelt szombaton a püspökség Magtár Látogatóközpontja, a termeket itt is, ott is gyerekkacagás verte fel, nem véletlenül: itt tartották a Házasság Világnapja pécsi programját, amely egyben egy hosszabb rendezvény, a Házasság Hete kezdetét is jelentette.

Fiatalok, idősek, sőt egészen aprók is voltak a rendezvényen

– Jó látni a sokaságot, az ünneplő arcokat, jó, hogy ünnepet készít nekünk az Isten – köszöntötte az egybegyűlteket Udvardy György pécsi megyés püspök, aki hozzátette, ha egymással is meg tudjuk osztani azt, akik vagyunk, az sokkal többet jelent.

Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszédében többek között arra hívta fel a figyelmet, 2010 óta a kormány igyekszik azon dolgozni, hogy megerősítse a családokat, azóta a különböző családtámogatások a kétszeresükre emelkedtek. Közölte, 2016-ban 20 éves rekordot döntött a házasságkötések száma, és ez az érték nem változott a rákövetkező időszakban sem.

Zsúfolásig megtelt a Magtár Látogatóközpont nagyterme

– Aki emberként teljes életet akar élni, az családot alapít – hangsúlyozta beszédében Őri László, Pécs alpolgármestere, hozzátéve, a családban élés, a családban nevelődés az, ami kiformálja életünket.

Az eseményen, amelyre az ország számos pontjáról és a határon túli magyar területekről is érkeztek vendégek, sok érdekes és vidám program várt mindenkit. Elsőként Lackfi János József Attila-díjas költő, író mesélt feleségével történeteket, saját családjukat is bemutatva.

Lackfi János költő és felesége is előadást tartott

A mai nappal azonban még nincs vége az eseménysornak, hiszen megkezdődik a Házasság Hete. Február 11-én például a Magtár Látogatóközpontban 17.30-kor lesz a „Segítség, megnősültem!” színházi előadás Pindroch Csaba színművész közreműködésével.

Február 16-án, szombaton a Magtár Látogatóközpontban egy interaktív, hatállomásos játékos feladatsort járhatunk végig életünk párjával, délután 3 és 5 között. A Házas Társas esemény kifejezetten a kisgyermekes házaspároknak szól.

A programokról korábban részletesen is írtunk, IDE kattintva mindent megtudhatunk a kicsiknek és nagyoknak szóló eseményekről.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés