Hirdetés

Heten jelentkeztek a Pécsi Állatkert igazgatói pozíciójára, pályázatukat egy ötfős, önkormányzati képviselőkből álló véleményező bizottság értékeli, amelynek tagjai pénteken személyesen is meghallgatták a jelentkezőket.

Mint ismert, Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert volt igazgatója tavaly novemberben személyes okokra hivatkozva nyújtotta be felmondását a városházán, az intézményt ezt követően pedig december 3-ig vezette, feladatait idén február 28-ig Andricz Bertold, az állatkert szakmai igazgatóhelyettese látja el. Az önkormányzat Siptár Dávid felmondása után vezetői pályázatot írt ki a Pécsi Állatkert Közhasznú Kft. következő vezetőjének kiválasztása érdekében.

Mint azt Bognár Szilviától, az állatkert szakmai munkáját felügyelő alpolgármestertől megtudtuk, a pozícióra heten jelentkeztek, őket pénteken hallgatta meg a pályázatokat véleményező bizottság, amelynek az alpolgármester mellett tagja még Dr. Schmuck Roland (Mindenki Pécsért – MSZP), Topán László (Mindenki Pécsért – Momentum), Barkóczi Csaba (Fidesz) és Auth István (Mindenki Pécsért – DK) önkormányzati képviselők. A bizottság tagjai a hét igazgató-aspiráns pályázatát a napokban megismerték és átnézték, pénteken pedig személyesen is kérdezhették az egyes jelentkezőket – mondta lapunknak Bognár Szilvia, hozzátéve, hogy nem mindennapi módon a pályázók között három nő is szerepel. Kiemelte továbbá, hogy a „mezőny erős”, a pályázati kiírás pedig a városhatáron túl is megmozgatta a szakembereket.

-A meghallgatás lényege, hogy a bizottság véleményt alkosson. Ez azt jelenti, hogy minden jelöltről kimondjuk egyenként, hogy alkalmas-e a pozíció betöltésére vagy sem. Ezek a vélemények mennek a közgyűlés elé, a veszélyhelyzet alatt viszont a döntést a bizottsági tagok véleményei alapján a polgármester hozza meg. Ha a véleményező bizottságban szavazategyenlőség alakul ki, akkor egy priorizálási szavazást tartunk – fogalmazott Bognár Szilvia.

A pécsiek a következő, közgyűlést helyettesítő online konzultáción értesülhetnek az új igazgató kiválasztásának fejleményeiről. Kérdésünkre, hogy mikor várható döntés, az alpolgármester elmondta, hogy a következő online konzultációk valamelyikén, de még a jelenleg megbízott igazgató mandátumának vége előtt bejelentik az állatkert új igazgatóját, aki március első napjától vezeti majd az intézményt.

Mint mondta, a döntés színtisztán szakmai: a jelöltek írásbeli és szóbeli teljesítménye alapján választják ki az új állatkertvezetőt.

-A pályázati kiírás része volt egy kérés, az egykori vidámpark jelenleg üres területének újrahasznosítási tervére vonatkozóan, ami minden bizonnyal több újító elképzelésnek is teret enged, és ha ezek a víziók a realitás talaján mozognak, akkor akár már a közeljövőben új turisztikai célponttal gazdagodhatunk az állatkert szomszédságában – tette hozzá végül az alpolgármester.

Hirdetés