Hirdetés

Április 9-én, hétfőn kezdődik a pécsi Árpád-felüljáró, közismert nevén az Egypúpú teljes felújítása. Ha elkészül, nem kell újra és újra lezárni a kátyúk miatt.

Hétfőn indul el a Kertvárost és a belvárost összekötő Árpád-felüljáró teljes felújítása, tájékoztatta lapunkat Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút NZrt. kommunikációs osztályvezetője.

A napokban ugyanis eredményesen lezárult a kivitelezésre kiírt közbeszerzés, a munka értéke nettó 1,1 milliárd forint, és hazai, azaz állami forrásból valósul meg. Mint Pécsi Norbert Sándor közölte, a munkálatok ideje alatt irányonként 1-1 sávon haladhat a forgalom. A beruházás váltakozóan a híd alatti utak forgalmi rendjét is érinti majd. A munkálatok előreláthatólag 6 hónapot vesznek igénybe, így a híd rekonstrukciója várhatóan októberre fejeződhet be.

Megszűnik a folyamatos kátyúzás

A beruházásban a felüljáró teljes körű rekonstrukciójára kerül sor. Többek között a burkolat, a szigetelés, a szegélyek és a vízelvezető rendszer is megújul, továbbá amennyiben szükséges, úgy a szerkezeti elemek javítását is elvégzi a kivitelező, tájékoztatott a Magyar Közút.

Korábban már beszámoltuk róla: a pécsiek által csak Egypúpúnak becézett felüljáró egyre rosszabb állapotba került, szinte egymást érték a kátyúzások, de így is jól lehetett érezni a döccenőket. A munkálatok végeztével viszont új aszfaltréteg fogadja majd a forgalmat, s remélhetőleg hosszú ideig nem lesz vele gond.

Hirdetés

5 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét